2014. szeptember 15., hétfő

Ezek a jappánok!

Na jó, valójában nem hökkentettek meg ennyire :) Ez baj a mai információ-áradattal, annyira magas elvárásokkal (jelen esetben a meghökkenés terén) indul neki az ember a világnak, hogy azt elérni szinte lehetetlen :) Ezen a ponton ki is kell jelentsem: az átlag japán teljesen normálisnak tűnik kívülről!

2014. szeptember 3., szerda

Így csinálják a fesztivált

Ugye kicsit már írtam a japán kirándulásomról. Ennek elsődleges oka tényleg a fesztivál volt, de végül úgy alakult, hogy ez egybeesett egy üzleti úttal, szóval két legyet üthettem egy csapásra, viszont kevesebb időm jutott hét közben turistáskodni.

2014. szeptember 2., kedd

Egy gondolatnyi szünet egy év Kína után

Pontosan 365 napja szálltam le másodszor, de messze nem utoljára a pudongi nemzetközi repülőtéren, hogy az azóta már persze megszokott jellegzetes párás Sanghaj-szagba beleszippantsak. Akkor 6 hónapra érkeztem, azóta kisebb megszakításokkal 10 hónapot töltöttem itt, és még fogok jó párat. Mint minden vándorútnak, ennek a statikus fajtának is vannak tanulságai, most talán azt tudnám kiemelni, hogy ugyan lehet, hogy az út a lényeg, és nem ahova tartunk, de azért valószínűleg nem árt időben kitalálni, hogy mégis merre megyünk :)
Nem fogok nagy gondolatokba bonyolódni, de azért egy évforduló sok mindent az ember eszébe juttat - például hány ilyen lesz még, és milyen lesz a világ a következőnél. Tudja a fene, tessenek meglepni :)