Valamiért itt keleten nagy divatja van a félig önkiszolgáló éttermeknek, ahol a nagyérdemű saját maga főzheti-sütheti készre a nyersen, előkészítve felszolgált alapanyagokat. Ilyen például a korábban
többször megénekelt vietnami pho leves, ahol a forró lében még pirosan érkezik a marhahús, sőt a fűszerezés jó részét is a vendég állítja be, vagy a koreai barbecue, ahol az asztal közepén van egy grillrács, amire ollóval vagdossák a finom húsfalatokat, vagy a különféle forró vaslapon vagy kőtálban érkező egytálételek, ahol gyakorlatilag az odaégést kell lelkes kevergetéssel menedzselni. Ugyanebben a műfajban a kínai induló a "hotpot", ahol bugyogó olaj vagy leves van az asztal közepén, a helyre jellemző fűszerezéssel, a vendégek pedig ebbe mártogatják a mindenféle gombát-húst-zöldséget, amíg a kívánt állagot el nem érik. Általában lehet rendelni marhát, sertést, bárányt, mindenféle zöld leveleket, például spenótot, belsőségeket (kedvenc kínai fordításaim a témában: "This is what the duck goes to toilet with", illetve "chicken asshole" :) ), tofut, adott esetben vért. Természetesen Kína nagy és változatos ország, így hotpotból is millió féle van, az egyik népszerű verzió a szecsuáni, ami lényegesen csípősebb a többi fajtánál (még a hunani konyha hasonlóan csípős), és ők használják a nyelvbénító szecsuáni borsot. Ez utóbbira ha ráharap az ember, körülbelül a fogorvosnál megszokott érzéstelenítés a hatás, ez kombinálva a meglehetősen csípős paprikás fűszerezéssel egész érdekes tud lenni.
Néhány példa-kép:
 |
| Koreai kőedény |
 |
| Szecsuáni hotpot |
 |
| Másmilyen hotpot |
