Dolgos mindennapok

Felháborító módon harmadik munkanapomon dolgoznom kellett, de ez nem hagyott mély, lassan múló sebeket, élveztem szinte minden percét. Ezúttal valóban reggel 7-kor kezdtem és mire megküzdöttem a reggelimmel meg is érkezett a busz Hanoiból. Innentől kezdve tömve volt a hely 2-ig. A délelőtti műszak nagyjából úgy épül fel, hogy a reggeli Hanoiból érkező buszról leszáll egy méretes tömeg, egy részük szeretne becsekkolni, a többiek a délutáni busszal mennének is tovább Hoi Anba. Ami közös bennük, hogy mind buszon töltötte az egész éjszakát, nagyrészük nem nagyon tudott aludni így a gyötrő hőség mellé még rettenetesen kimerültek is. Na őket kell valahogy vidáman tartani délig (check in) illetve 1-f2-ig (a délutáni busz). Ez egyébként könnyebb mint elsőre hangzik, úgy tűnik, azoknak akik még nem hallották a sztoriaim, elég szórakoztatóak. Hiába, a sok évnyi folyamatos ismétlés csak tökéletesre csiszolta őket :) De a viccet félretéve, valóban élvezetes dolog csak úgy dumálni az emberekkel, az esetek 99%ában még érdekel is amit mondanak. Eddig csak egy unalmas szingapúri srác volt, na akkor nem volt őszinte a mosolyom, de ettől eltekintve minden remek. Az első napokban próbáltam magam türtőztetni és a délelőtti műszakban visszafogni magam, de egy idő után feladtam. Marha meleg van itt, a sört meg ingyen kapom. 1-2 körül megy el a délutáni busz, a munkaidőnek 3-kor van vége, a kettő között nehéz a túlélés, nem történik semmi. No hát így nézne ki egy normál délelőtti műszak.

Másnap reggel a főnök közölte, hogy ő most elhúz a beachre és ha össze tudok szedni 5 vendéget 11-ig, aki hajlandó felháborítóan sokat fizetni (10 USD) azért, hogy kivigyük őket a beachre, akkor menjek én is velük. Normál esetben a munkámnak azt a részét, hogy tukmálni kéne a túrákat, csak takarékon csinálom mert nem szeretek én emberekre ráerőltetni dolgokat. Ez esetben félretettem az kételyeimet és 11-kor a kisbuszban ültünk a vendégekkel útban a beachre. Azt csak csöndben jegyzem meg, hogy azóta sem volt beachrun egyszer sem, mások nem tudják összevakarni a szükséges 5 embert :-)
Még hasznosnak is éreztem magam, mert a sofőrnek fogalma sem volt hova kell menni és nekem is csak egy szórólapot nyomtak a kezembe, szóval egész nagy kihívás volt a sematikus térképet összeegyeztetni az igencsak hiányos googlemapsel.
Mikor megérkeztünk valahova, az út le volt zárva az utolsó métereken. A sofőrrel nem sikerült zöldágra vergődni és a telefonos segítséggel is felsültünk, elindultam hát felderíteni a terepet. A látvány ami fogadott komolyan meglepett. Ezúttal nem hazudott a szórólap, ez valóban egy privát partszakasz volt, a fehér homokos érintetlen tengerparton egyedül a bárként és pihenőrészként szolgáló néhány pálmaviskó "rontotta" a képet. Megkönnyebbültem, ez így mégis megér 10 dollárt, nem vertem át én senkit.
Az igazat megvallva az idillt csak egy darabig élveztem, a vízparti semmittevés sosem volt az én műfajom. Ráadásul kezdtem kijózanodni az előző esti buliból, márpedig az napközben nem a legjobb ötlet. Szerencsére akadt kényelmes fekhely a parton, nem volt semmi akadálya a délutáni szunyókálásnak. Azért megjegyeztem a főnöknek, hogy remlélem értékeli, hogy praktikusan dupla műszakokat húzok le, mert ha délelőttös vagyok, akkor is ott lógok délután a bárban és lényegében ugyanazt csinálom, mintha dolgoznék. (iszom és dumálok)

A következő napokról már nincsenek ennyire részletes emlékeim. Részben azért, mert talán kevesebb kiugró esemény volt, részben pedig azért, mert a tompa, fáradt, másnapos érzés kezdett állandósulni. Kicsit talán ingerültebb is voltam az átlagosnál, ami ebben a munkakörben azt gondolnám nem az igazi, de végül megtaláltam azokat a vendégeket, akiket egy jól elhelyezett beszólással lehet "szórakoztatni" :-)
A kép akkor készült amikor megkérdeztem mi itt a legerősebb cucc. Azt mondták, a fountain of fire, de azt általában nem egy, hanem 3 embernek szolgálják fel, mert tényleg üt. Azt hiszem elkelne ide némi pálesz, ha szerintük ez az ütős, bár tény hogy látványnak nem rossz.

Úgy alakult, hogy valamelyik éjjel pár órával az igencsak ittas lefekvés után józanul ébredtem. Ez csak akkor hangzik jól, ha nem teszem hozzá, hogy mindez azért volt, mert a 39 fokos lázzal járó rengeteg izzadás úgy tűnik segíti az alkohol kiürülését is. A hidegrázás és a saját izzadságodban úszkálás annyira nem kellemes dolog, alig vártam, hogy felkelhessek kezdeni a műszakot.

Megpróbáltatásaim sajnos nem értek itt véget, épp ellenkezőleg, ez még csak a kezdet volt, de erről majd a következő alkalommal...

Bach Ma Nemzeti Park

Régen jelentkeztem már, ennek több különböző oka is volt, de kezdjük az elején...

A korán kelés sosem volt erősségem. Végtelenül büszke voltam magamra, amikor pontban reggel 8-kor bár kissé még szédelegve, de lent álltam a recepciónál munkára készen. Így még inkább váratlanul ért a lecseszés, hogy miért késtem. Az órára nézek, de még mindíg csak 8:01, hitetlenkedve kérdezek vissza, majd közlik, hogy a délelőtti műszak 7-kor kezdődik. "Ja bocs, nem tudtam. Nekem a főnök tegnap 8-at mondott." Phuong a délelőtt managerlány szúrós tekintettel közli. "Az nem kifogás, a bocsánat meg kevés lesz, műszak után jövök a lányoknak egy fagyival!" Sokan vannak ám itt egy műszakban, de egye fene, úgy tűnik az újfiút a világon mindenhol szivatják. Közben Hando (a főnök) kidugta az orrát az odujából és megerősítette, hogy ő vezetett félre, szóval nagy dráma nem volt. Csak hát nem jó az elő napon késni, pláne szívás ha nem is tudok és tehetek róla.
Hando szólt, hogy majd megyünk valami nemzeti parkba meg a beachre, de nem nagyon esett le, hogy mikor, miért, vagy hogyan. Kikértem a reggelimet, épp elkezdeném enni, amikor szól, hogy akkor indulunk is. Annyi időm még pont volt, hogy felrohanjak az emeletre a fürdőgatyámért, meg egy törölközőért. Mire leértem a reggelimet becsomagolták és rögtön be is tuszkoltak egy kisbuszba, Handoval, Jackel meg az egyik vietnámi lánnyal.

Európai hostel feeling

Ugyan szép kacskaringós hegyi ház erre kevesebb van, de ilyen kis vacak hosteleket ki lehet fogni Berlinben is :)

A vietnami nyelv nehez! 1

Ma sok nevetessel egybekotve tanulam egy nagyon fontos dolgot. Azt azert rogton az elejen elarulom, a nevetesnek rossz vegen voltam. A vietnami kiejtes nagyon nehez es egy apro hang is nagy kulonbseg lehet.
khong co chi - nagyon szivesen
khong co chim - nincs peniszem

Hat ovatosan az udvariassaggal!

Adásszünet

Ha már Péter kipróbálja a munkát a mesés keleten, gondoltam én meg kipróbálom a szabadságot a dekadens nyugaton - a végeredmény nagyjából ugyanaz, kocsmákban kötök ki és valamiért adnak ingyen sört :) Sajnos kasmíröltöny nincs, de talán majd legközelebb :)
A mellékelt képen nem a kamera torzít ilyen csúnyán, csak így sikerült építkezni :)

Az első munkanap

Majdnem dél volt mire megegyeztünk a tulajjal a munkáról, 3-kor már kezdtem is a délutáni/éjjeli műszakot. Persze 3-kor nincs az az idióta aki kidugja az orrát a légkondicionált szobából, a hely pangott az ürességtől. Szóval csak ülök ott és unatkozom. Jól esne egy sör, de próbálok óvatos lenni az elején, csak egy kólát kérek. Elolvasgatom a szórólapokat, hátha valamelyik vendég a túrák után érdeklődik majd, tudjak mit válaszolni. Akkor még azt hittem legalább ez az én dolgom, később kiderült ez sem.
Közben rájöttem, lassan 33 leszek és életemben először dolgozom olyan helyen ahol van munkaidőm. Előfordult már, hogy mikor épp dolgoztam, fárasztónak találtam, de az semmi ahhoz képest, amikor munkaidő van, és nem történik semmi. Megöl az unalom, holott egy bárban ülök és az a dolgom, hogy élvezzem az életet.

Közben megérkezik Jack is, próbálom faggatni mi a dolgunk, de nem valami segítőkész, ő is csak annyit mond, érezzék jól magukat a vendégek, dumáljak velük meg minden. Kezdem egy kicsit elveszve érezni magam. Rákérdezek az iratlan szabályokra, mennyit illik enni/inni és társaik. Kézzelfogható választ továbbra sem kapok. Nagyon meleg van, feladom és kérek egy sört. A sör mellé kapok egy számlát, meg egy tollat. Tessék??? Semmi gond, kiderül csak alá kell írnom és rendben is vagyunk, csak a standolás miatt kell.
Néhány sörrel később egy srác megkérdezi melyik sört ajánlom neki, mondom még csak a Festivalt kostoltam, de az jó. Ő rendel hármat, én meg megjegyzem magamnak, hogy csak azért, hogy tudjak válaszolni az ilyen kérdésekre meg kell kóstolnom a többi sört is. Megkérdezem az épp mellettem ivó Jacket, Jack, most már dolgozunk?...

Néhány órával később már lelkiismeretesen végigkóstoltam a söröket, épp a feladatkörömnek megfelelően szóval tartok 3 csinos leányt. Mikor Jack arra jár megkérdezem, Jack, most már dolgozunk?..

A sörök fogynak, az idő repül észre sem vettem, de már rendesen benne járunk az estében és én még mindíg nem csináltam mást mint dumáltam és ittam. Egyszercsak épp egyedül maradok. Körbenézve látok egy kártyázó társaságot, Jack is ott ül. Becsatlakozom én is, elmondják a szabályokat és verjük a blattot a bár egyik hátsó asztalánál. Mikor a többiek nem figyelnek odaszólok, Akkor most dolgozunk, ugye Jack?

Az este hátralévő részében már ha valaki kérdezi lelkesen újságolom, hogy én most épp dolgozom és csak a nyomaték kedvéért meghúzom a sörömet. 11-kor zárunk, van igényem némi összegzésre, meg is kérdezem. Ezt kell majd csinálnom máskor is. Majdnem, ha egyedül leszek esténként, nekem kell majd elkurjantanom magam, a happy hour kezdetén, talán menni fog majd az is...

Volt közben egy kérdés, ami egész nap nem hagyott nyugodni. Vajon mi lehet a státuszom? Fizetett vendég? Hivatásos partiarc? Főfogyasztó? Jólléti menedzser? (Kenéz kedvéért jólléticsóka?) Jack szerint Party Priest, szerintetek?

Hivatásos kocsmatöltelék

Elfáradtam, úgy döntöttem pihenek egy kicsit. Egy ideig, csak iszom, kajálok és dumálok a többi utazóval, néha kell ilyet is. Persze ezt sem tudom úgy csinálni mint mások, keményen megalkudtam az árra, mert ha az ember nem figyel sok pénzt el lehet enni-inni. Végül helyi viszonyokhoz képest egész jól megfizetnek mindezért :-)