Amikor a hétnyi folyamatos kimerültséghez és enyhe fejfájáshoz csatlakozott az éjszakai hidegrázás és a magas láz, kezdett gyanús lenni, hogy mégse a bulizást bírom kevésbé mint 4 éve, hanem esetleg valami más van a háttérben. Két átizzadt éjszaka után még letoltam a napi délelőtti műszakot, aztán elmentem a helyi egyetem kórházába, azt mondták az a jobb hely meg, hogy ott beszélnek angolul. Előbbiről nem tudok nyilatkozni, de az utóbbi határozottan átverés. Valahogy eljutottam egy fiatal dokihoz, aki megkérdezte beszélek-e franciául. Erre határozott nemmel feleltem, de utólag úgy gondolom 5-6 szavas franciatudásom versenyre kelhet a doki angoljával. Végül hazaküldött azzal, hogy csak megfáztam (kb 40 fok van itt), mint mostanában mások is errefelé, meg írt fel gyógyszert. A gyógyszer még otthoni viszonylatban sem lett volna olcsó, itt meg egész felháborítónak találtam az árakat, pláne, hogy mint utóbb kiderítettem, lényegében C-vitamint és paracetamolt kaptam a pénzemért. Legalább azt megtudtam, hogy a doki tényleg arra gondolt, hogy csak megfáztam.
Nem volt könnyű meggyőzni magam, hogy csak túllihegem a dolgot, de a paracetamoltól elmúlt a fejfájásom, és még aludtam is egy jót, amire napok óta nem volt példa. Másnap a műszak vége felé bejött két öreg ausztrál fazon és elkezdtek a tulajjal dumálni. Kifejezetten élveztem hallgatni az ízes kiejtést, de nem sokat értettem belőle, ami kicsit meglepett, mert mostanában nem nagyon fordul elő velem ilyesmi. Még az sem tűnt fel mint intő jel, hogy visszautasítottam amikor meg akartak hívni egy sörre és a műszak végeztével inkább felmentem sziesztázni. Mire felkeltem újra 38 fölött volt a lázam és amikor lejöttem enni, nem csak az öregeket nem értettem, hanem másokkal is nehezemre esett a kommunikáció és az alapvető kérdésekre is csak lassan tudtam felelni. Ekkor úgy döntöttem megér ez nekem egy újabb kört a kórházban, ezúttal vittem magammal egy leányt a recepcióról fordítani.
Az előző napi helyen így már legalább meg tudták mondani, hogy ők bizony nem tudnak vértesztet csinálni, menjek inkább a központi kórházba. Mikor odaértünk olyat mondtam a lánynak, ami még életemben nem hagyta el a számat: "Ha innen is tovább kell menni, te vezetsz, mert én már nem tudok."
A sürgősségi igen rémisztő volt. Egy hatalmas és nagyon retkes teremben, koszos asztalokon feküdtek mindenféle balesetes népek és szó szerit fröcskölt és folyt a vér mindenfelé. Egész szerencsésnek éreztem magam, hogy én a saját lábamon jöttem. Amikor a doki ránézett a kezemre, meg a lábamra, közölte hogy akkor most csinálnak egy vértesztet a rend kedvéért, én meg szokjak hozzá a gondolathoz, hogy 5-7 napig itt leszek. Mint utóbb kiderült a hátamon, kezemen és aznap frissen a lábamon megjelent kiütésnek tűnő dolgok nem az ágyi poloskától voltak, hanem a dengae láz egyik legszembetűnőbb tünete. Ha jól értettem a virus legyengíti az érfalakat és a megrepedt hajszálerekből kifolyik a vér a bőr alá, ez néz ki úgy mintha kiütés lenne. A vérvételt természetesen előre ki kellett fizetni, rend a lelke mindennek...
Ez volt az utolsó pont amikor még értettem, hogy mi történik, a köv. 4 napban nem igazán. Azt mondták várnom kell 20 percet a vértesztre. 20 perc múlva azt mondták itt kell maradnom pár napra és feltoltak az emeletre egy tolókocsiban, sétálni nem engedtek. Az intenzív osztály legalább annyira ilyesztő volt mint a sürgősségi, kevesebb kosszal, de sokkal több emberrel. egy kisebb tornaterem méretű szobában 40-60 gépre kötött félholt ember nyögdécselt. Az ágyak között nem volt elég hely, így a tolókocsimmal állandóan elütötték az ágyakat, ami inkább csak engem zavart, a nővért nem. Odajött hozzám vagy-5-6 orvos és nővér, közölték velem, hogy itt valami komoly baj van és nagy szerencse, hogy még időben beértem a kórházba, majd tájékoztattak, hogy 100.000 dongba kerül a szoba éjszakánként és megkérdezték akarok-e maradni. Kicsit fura volt ez a koncepció így nekem, ha elmész meghalsz, akarsz-e maradni...
A pénzemért kaptam egy saját szobát, ami nagy szerencse, mert a zombiteremben nem szívesen maradtam volna. Azt csöndben jegyzem meg, hogy ezen a ponton még velem volt a lány aki elvileg fordított nekem, aztán ő is elment.
Kaptam egy csinos pizsit, belémszúrtak egy infúziót, majd közölték, hogy jó éccakát. Már elég késő volt, telefonálni nem akartam, de azért dobtam egy SMS-t Handonak, hogy másnap nem megyek dolgozni. Kézzel, lábbal és fájdalmas arckifejezéssel sikerült végre megérttetnem, hogy azért valami fájdalomcsillapító jó lenne. Kaptam is egy efferalgan-t ami lényegében paracetamol és kész. Sok látszatja nem volt, egy óra múlva mikor tovább reklamáltam kaptam egy másikat, de azt nem sikerült elérnem, hogy esetleg próbálkozzunk valami mással ami hat is.
Másnap reggel vizitnél jött egy csomó doki, tanakodtak, hogy vajon mi bajom lehet, majd valahonnan előkerült egy rutinos róka, aki ránézésre közölte, hogy ez dangae láz, plusz az egyik még angolul is beszélt valamennyit, hogy mindezt elmondják nekem, de mire kérdéseket tettem volna fel, ez az unikornis szőrén szálán eltűnt. Nem tudom mindenki ismeri-e a viccet amikor a mikulás etiópiába megy, de csak virgácsot ad a gyerekeknek, mondván aki nem eszik rendesen nem kap csokit. Na valahogy így volt ezzel a kórház is. Enni nem adtak, de közölték, hogy addig nem kapok fájdalomcsillapítót, amíg nem eszem valamit. Kösz.
Felhívtam a hostelt és megkértem küldjenek már valakit aki beszél angolul, némi kaját és a telefontöltőmet is jó lenne ha behoznák. Legnagyobb meglepetésemre Phuong megjelent a kisebbik hátizsákommal, amiben minden bent volt a tabon kívül amire szükségem volt. A kaja jól esett, mire végeztem, egy dokit is sikerült keríteni. Kaptam választ néhány kérdésemre, de nem sok öröm volt bennük.
Tudják-e már pontosan mi bajom van? Nem. Akkor mi van a vérteszttel? Az előző napi az nem ér, de most vesznek újat és az kb 24 óra alatt meg lesz. Meddíg kell még itt maradnom? X. By the way a szoba nem 100.000 dong, hanem 100 USD amiben a kaja és a gyógyszerek nincsenek benne. Ezen a ponton már igencsak érdekelt mi bajom van és meddig leszek bent. Kaphatok-e végre valami rendes fájdalomcsillapítót? Nem, mert túl gyenge vagyok hozzá.
Próbáltam még elintézni, hogy a számlát inkább a biztosítónak küldjék, mert nekem nincs kedvem ennyit fizetni, de első körben nem tűnt egyszerűnek. Hozzáteszem a biztosítónál meglepően kedvesek és segítőkészek voltak, még vissza is hívtak egy óra múlva, hogy a kórház nem válaszol a faxra és a mailre, a telefont meg basznak felvenni. Ezen a ponton megállapítottam, hogy a Huei Központi Nemzetközi Kórház csak nevében és áraiban nemzetközi, szolgáltatásaiban nem igazán és a nemzetköziséghez szerintem némi nyelvismeret is hasznos volna.
Valamikor délután Hando is meglátogatott. Szokatlanul feszültnek tűnt. Miután rákédeztem bevallotta, hogy kétszer járt már látogatóban ugyanebben a szobában az intenzíven, hasonló lázas betegség miatt, de csak az egyikük távozott. Hamar ott is hagyott, volt egy olyan érzésem, hogy inkább csak protokollátogatás volt a dolog, de azért így is jól esett.
Később végül csak toltak mindenfélét az infúziómba amitől egy időre elbújt a fejfájásom is. Aztán megállt az infúzió és átszúrák a másik karomba, ami harmadjára sikerült is. Aztán aznap még megismételték ezt néhányszor. A negyedik alkalommal már elégg ki voltam borulva, mert már órák óta csak nézni ki a fejemből is fájt, ezek meg megint szurkálni akartak. Szóval közöltem, hogy addig itt nem lesz semmi szurkálás, amig meg nem mondják, hogy miért nem tudják végre rendesen megcsinálni. Váratlan ellenállásom némi kavarodást szült, de végül kerítettek egy nővért akitől választ kaptam, de megint nem lettem tőle boldogabb. Azért szúrják néhány óránként új helyre az infúziót, mert ennyit bír a vírustól legyengült vénám mielőtt végleg feladja. Lehet, hogy többet inkább nem kérdezek. Azért egy injekciós fájdalomcsillapítót sikerült belealkudnom a csomagba, sőt a 22-es csapdáját is sikerült megoldani. A fejfájástól ugyanis napok óta nem aludtam, és a nem alvástól fájt a fejem, amin még a fájdalomcsillapító sem tudott sokáig segíteni. A megoldás szinte kézenfekvő: altató :-)
Az események leírásának hevében nehéz érzékeltetni a legnagyobb problémát amit a nyelv jelentett. Az egész nyamvadt kórházban nem nagyon akadt aki értett volna angolul. Olyan még akadt, aki valamilyen módon tudta jelezni mit szeretne tőlem, de a kérdéseimet, kéréseimet nem nagyon értették. Ennek kapcsán napokig feküdtem ott komoly fájdalmak közepette nem tudva pontosan mi a bajom, meddig leszek bent, hogyan fogom tudni mindezt kifizetni, vagy hogyan jutok kajához ha éhes vagyok.
Egy szombat reggelen egy angolul makogó doki kérdésemre azt felelte, hogy valójában már jól vagyok, de azért még maradjak hétfőig. Napi 100 dollárért szerettem volna egy kicsit bővebb magyarázatot, de nem kaptam. Másnap reggel valami hasonló történt, de akkor az is kiderült miért kell maradnom. Egyszerű, hétvégén nem dolgozik senki a kórházban aki aláírhatja a zárólapomat. Na itt egy kicsit eldurrant az agyam, mert azért ennél komolyabb indokra számítottam ha már itt kínoznak a pénzemért. Ki is vertem a balhét, aminek az lett a vége, hogy egy óra múlva megjelent valami főember aki szintén mérges volt, mert be kellett jönnie vasárnap és ki akart tenni, de minél hamarabb, mindezt saját felelősségemre. Mondtam én, hogy az még rendben is van, de ehhez legalább azt szeretném tudni, hogy mi volt a bajom, plusz ha én leírom, hogy önszántamból távozom, akkor ők is leírhatnánk, hogy már tegnap is jól voltam. Biztos ami biztos hívtam mindehez segítséget a hostelből, mert volt már itt tévedés nyelvi okokból. Mire mindent tisztáztunk a fickó is eléggé menni akart ahoz, hogy végül vita nélkül belement, hogy a számlát meg majd rendezzék a biztosítóval, mert én ugyan most nem fizetek. Így csak a kaját kellett kifizetnem külön, amiben nem látom a logikát, de az igazat megvallva adott pillanatban nem is kerestem, nagyon mehetnékem volt már.
Végre kihúzták belőlem az infúziót, motorra ültem a hostelben meg a várva várt zuhany előtt még lecsúszott egy sör a nagy ilyedtségre. Aggodalomra semmi ok, nem olyan könnyű engem eltenni láb alól!
Azt persze a mai napig nem tudom pontosan mi bajom volt. Odáig jutottunk, hogy szúnyog, meg vírus. Legalábbis leírva ennyi van.
