Lelövöm a poént rögtön az elején, a vietnámi kávét szeretem! Hidegen is, melegen is, bár utóbbit praktikus okokból nehéz megvalósítani. Lássuk miért...
A környékbeli országokból érkezve, természetesnek tűnik, hogy a turistára híg, édes jegeskávét tukmálnak a helyiek. Sok helyen nem is nagyon lehet mást kapni. Ez nem különösképpen jobb vagy rosszabb mint bárhol máshol, ami számomra annyit tesz, hogy időnként megteszi, ha éppen olyanom van.
Aztán elhagytam a nagyvárost, majd a kisebb turistás városokat is és olyan helyekre evett a fene, ahol fehérembert még csak képen láttak. Szerencsére addigra tudtam, hogy a kávét itt nemes egyszerűséggel a franciák emlékére cafe-nek hívják, ahol az e kicsit é-be hajlik, de mindenképpen röviden ejtik. Ezt csak azért emelem ki, mert itt nagyon fontos a kiejtés, egy hangot nem tökéletesen ejtessz egy szóban és máris nem akarnak megérteni. Mellesleg úgy írják le, Ca Phé amit bevallom őszintén csak egy idő után fejtettem meg, de most már azt is tudom, hogy ha marhahusis tésztalevest akarok, azért nem kapok, mert a Phó az kiejtve nem pó, hanem fő. Na de vissza a kávéhoz...
