
Egy kellemesen elhagyatott halászvárosban összefutottam két Londonban élő vietnámi sráccal egy este. Elindultunk vacsora után nézni, de nem csak úgy bele a vak világba, mert a srácok konkrétan kerestek valami levest, a nevét sajnos már elfelejtettem, pedig lenne jelentőssége. Mikor a név nem mondott semmit, elkezdték magyarázni, hogy ez egy tésztaleves hússal meg zöldségekkel benne. Mondom, hát hogyne ettem volna, minden második nap, csak nem tudtam hogy hívják, néha ízlik, néha nem. Kiderült, nagyobbat nem is tévedhettem volna. Elmagyarázták, hogy máködik a vietnámi leves mint műfaj...