Yang Qin

Azok tippeltek jól akik szerint nem keresgéltem tovább hotelt, hisz ha találok valamit praktikusan féláron és még egy csinos leány is jár hozzá, ugyan miért mennék tovább. Újdonsült szobatársamat Yang Qin-nek hívták, Kínából jött és valamennyire beszélt angolul, bár ez utóbbival gyakran meggyűlt a bajunk. Sem a kiejtés, sem a hallás utáni felismerés nem volt az erőssége, én még életemben nem betűztem ennyit angolul, az egész olyan volt, mint az amerikai filmekben az iskolai betűző verseny. Ha ez sem segített, jött a telefonos segítség kínai-angol fordító-app formájában.

A vietnámi utakon

A hölgy a másik kezében gyermekét fogja!

Érdekes dolog az önálló közlekedés Vienámban. Az első szembetűnő dolog, hogy elképesztően sok a motor  és kevés az autó. Ránézésre a városban 20-30 motorra jut egy autó, az utakon talán 10:1 az arány. Amikor motorról beszélünk, az sem ugyanazt jelnti mint otthon. Nagyrészük robogó, vagy az enyémhez hasonló motor/robogó hibrid, általában 100cm3 környékén. Ha jól értem itt 50cm3 alatt egyáltalán nem kell semmilyen jogosítvány, mégsem látok túl sokat ezekből, ha tippelnem kéne sokan simán jogsi nélkül vezetik a nagyobb motorokat.
Ami engem még ennél is jobban meglepett, a 170cm3 feletti motorok vezetése külön engedélyhez kötött, amit csak akkor kaphatsz meg, ha tagja vagy egy helyi motoros klubbnak. Sok olyat olvastam neken, hogy jöttek a külföldi motorosok az otthoni motorjaikkal ami értelemszerűen nagyobb 170cm3-nél és a rendőrök elkobozták, illetve sokat költöttek útközben kenőpénzre. Ennek megfelelően nem is nagyon vannak nagyobb motorok, egy kezemen meg tudom számolni hányat láttam eddig. A motoros klubbok előtt inkább százegynéhány köbcentis softchopperek sorakoznak, ami otthon inkább a gimnazista vagányok villantásának eszköze.

A nagyobb városokban a forgalom kaotikus. Különösen érvényes ez Ho Chi Minh Városra. Én ugye szeretem az ilyen  kihívásokat, meg hát Indiában is edzőtáboroztam már, de akadt egy-két érdekes helyzet. Főleg a gigantikus körforgalmak használata trükkös, ott ugyanis látszólag semmi szabály nincs és adott pillanatban 50-100 jármű tartózkodik odabenn, akik mind mennének valamerre, de hogy merre, azt tippelni kell, mert az indexet senki sem használja.
Az összes lámpánál van visszaszámlálás, hogy meddig tart az adott jelzés, ezt kedvelem nagyon. Ha jól értem  jobbra kanyarodni akkor is szabad, ha piros a lámpa, vagy legalábbis mindenki ezt teszi. Úgy alapvetően a közlekedési szabályokat csak akkor tartják be valamennyire, ha van jelentőssége, mert pl nagy a forgalom, éjszaka és elhagyatottabb utakon mindenki csak megy amerre akar.

A robogósok tolják lábukkal a vontatmányt.

A várost elhagyva újabb kihívással szembesültem. Olyan ez mint az amerikai filmekben a suli, a nagyobb gyerekek terrorizálják a kisebbeket és nekik mindent szabad. Azt el kell felejteni, hogy elsőbbséged van bárkivel szemben. Néha olyan érzésem van egyáltalán nem érdekli őket, hogy elütnek-e. Előfordult nem egyszer, hogy komolyat kellett menteni, hogy ne jöjjön nekem valami nagy teherautó, ami egyébként könnyedén kikerülhetett volna.
Az előzést általában dudálással jelzik, ez jó. Ha dudaszót hallassz és a tükörben nem látsz semmit, akkor valószínűleg a kanyarban a te sávodban fog szembejönni valaki. Sokszor busz előz teherautót és jön veled szembe a sávodba és a világ legtermészetesebb dolga, hogy te inkább a padkán keress magadnak helyet. Az kicsit ilyesztőbb amikor kettőjüket még egy autó is előzi a te padkádon, de hát mikor az életét félti, kreatív az ember, találsz helyet. Az már kicsit bosszantóbb, hogy a szerpentínen a buszok akkor is előszeretettel használják a teljes útszélességet, ha épp nem is előznek. Szerencsére a hangos dudaszó itt is jelzi, hogy valamire készülni kell.

Ez egy kisebb család, legyen mondjuk 4 fő :)

A helyzet egyébként nem annyira vészes, mint hangzik, egy idő után hozzá lehet szokni és ha számítassz mindezekre akkor már jobb a helyzet.

A sebességkorlátozás városban 40, országúton 70 km/h. Ez elsőre kevésnek tűnt, de a gyakorlat azt bizonyítja, hogy ezekkel a motorokkal ez tulajdonképpen kényelmes is így. Amit egyáltalán nem értek, hogy a helyiek az esetek nagy többségében még ennél is lassabban mennek, meglepő módon általában nem is a motorosok, hanem az autósok. Elég bosszantó amikor a szerpentínen próbálod rávenni a motort, hogy legalább hármasban menjen fel, de ehhez azért kéne tartani az 50-et, és akkor belefutsz egy kocsisorba, ahol az első 30-al araszol minden látható ok nélkül. Teljesen sík terepen egyenes úton városon kívül is gyakran kell előzni 40-el cammogó autókat.

Otthon is találkoztam már a jelenséggel, de továbbra sem értem, esetleg valaki megmagyarázhatná nekem. Megyek egy keskeny úton, jön egy híd és ki van rakva a 25 tonnás korlátozás. Azt én értem, hogy annyit bír a híd, de miért nem a legutolsó kereszteződésben teszik ki a korlátozást, egy 25 tonnás akármivel nyilván nem lehet a másfél sávos úton megfordulni. Aztán csak hogy fokozzuk a dolgot, megyek tovább, kereszteződés, fel/lehajtó egy szál se, majd a következő hídnál megint 25 tonnás korlátozás. Kérdem én, ha már az előző hídon se jött át, akkor hogy teremne itt a monstrum?
Aztán néha lefelejtik a t-betűt a tábláról. Először fel sem tűnt, de amikor egy buszt előztem a szerpentínen rámdudált, utánna vettem észre, hogy a köv 25-ös táblán pl nincs t. Komolyan? Településen kívül egy normál úton ahol még kis kerek tükör is van a komolyabb kanyarokban, menjek 25 km/h-val? Ezt valószínűleg nem csak én tartom komolytalannak, mert ha az ilyen korlátozásokat is beleszámoljuk, akkor nem 4 órát, hanem legalább 7-et kellett volna terveznie a googlemapsnek a napi távra.

És hát természetesen Ázsiáról beszélünk, egy apró motoron bármit bárhogyan lehet szállítani, függetlenül attól, hányan vagyunk rajta.

A bónuszképpel csaltam egy kicsit, valójában ez még Kambodzsában készült.

Eljutni Da Latba

Pillanatra megállok, gyönyörködöm a látványban. Még mindíg lényegében tengerszinten vagyok és a vietnámi helgyek egyik pillanatról a másikra itt tornyosulnak előttem. 1000m szintkülönbség vár rám alig több mint 20km alatt. Persze ezt csak utólag tudom meg. Gyors térképellenőrzés, hogy útközben ne kelljen ezért megszakítani a mókát és már indulok is.
Angel meglepően motor módjára viselkedik, minden kanyar élvezet. Bár általában nem az a kérdés vajon lesz-e kereket elnyelő kátyú a kanyarban, hanem az hogy hány és hol, néha azért akad párszáz méternyi tisztességes aszfalt is. Már épp azon kezdek gondolkodni, hogy a lábtartó itt fix, tehát nem enged, ha leér, talán azt nem kéne erőltetni. Különben is furcsa élmény a felpakolt robogóval egy-egy megdobós úthiba egy nagyobb tempójú kanyarban. A hátizsák tömege ilyenkor valahogy elcsavarja az egész vázat, olyan érzés, mintha a motor eleje maradna az íven, a hátulja meg fel akarna egyenesedni. Aztán a váz visszahúz és hosszúnak tűnik a másodperc ami alatt végül lecsillapodik a csavaró hullámzás. Olyan érzés, mintha hátasod megrázná magát.

Egy idő után már nehéz érzékelni mennyire emelkedik az út, de érzem, hogy lassulunk, egyre gyakrabban kell visszaváltani. Egy idő után az élvezet már nyomtalanul eltűnt, szenvedünk. Angel nem akar felmenni, panaszkodik, hogy magasan van, meleg van, és különben is fáradt. Mondom neki, hogy Da Lat fent van a hegyekben, akármerre megyünk fel kell mászni, de csak nem hat a szép szó. Megállok egy rövid időre, hátha csak melege van. A léghűtés trükkös dolog, elromlani nem tud, de nem jelzi műszer, ha túlmelegedett a motor, én meg úgy vagyok vele, hogy ha besül a dugattyú, akkor még lassan se megyünk tovább.
Egy motor a hőségben, tűző napon árnyék nélkül is vissza tud hülni a normál üzemi hőfokra, rólam ugyanes nem mondható el. Elég hamar feladom, úgy döntök inkább lemondok a további élvezetekről és szép nyugodt tempóban hódítjuk meg a csúcsot, aztán lefelé majd hülünk mindketten. Nem volt könnyű, de végül felértünk és onnantól egy darabig lefelé vagy szintben vezetett utunk.

Da Lat azonban még magasabban, 1500m-en fekszik. Az utolsó kilómétereken megin 500m szintkülönbséggel kell megküzdenünk. Dél körül érünk a hegy lábához, megszavazunk egy pihenőt. Leülök a padra, hideg a kő, mi?!? Ekkor veszem csak észre, hogy kellemes hűvös van. Hónapok óta először fényes nappal kint vagyok a szabadban és kellemes a hőérzetem. Átszellemülten majszolom el hátizsákomból tartalék elemózsiám maradékát és érzem, hogy rég nem tapasztalt nyugalom árad szét bennem. Kis pihenő után ezúttal megfelelő időpontban jut eszembe, hogy csak meg kéne már nézni van-e olaj a motorban. A srác akitől vettem szerencsére nem hazudott, az olajszint megfelelő, a színe is szép, ezt tényleg nemrég cserélték.
Az utolsó néhány kilométer relativ stresszmentesen telik, bár Angel nincs a legjobb formában, itt azért lényegesen hűvösebb a levegő, felérünk pihenő nélkül.

A jó hír, hogy sikerült f1-re ideérnem, így nem kellett beiktatnom a dél és 4 között esedékes sziesztát. Ráadásul Da Latban egész kellemes az idő, olyan mint otthon egy melegebb nyári nap. Beültem valahová megebédelni, mert a reggeli már nagyon régen volt, majd elindultam szállást keresni. Sajnos a nemzeti ünneppel kapcsolatos turistacsúcs itt is érezteti hatását. Az alkudozásig el sem jutok, nincs üres szoba sehol. Talán a harmadik, negyedik helyen járhatok, ahol már az ajtóban közli velem tört angolsággal a tulaj hölgy, hogy nincs üres szobája. Szállnék vissza a motorra mikor kirohan egy formás kínai lány a hotelból és megkérdezi nem akarom-e megosztani vele a szobáját, mert hát az úgy olcsóbb ugye mindkettőnknek.

No hát így köszöntött engem Da Lat...

Én és az angyalom

Én mindent megtettem, hogy legyen aki félreérti és Márkot sikerült is behúzni a csőbe. Talán másokat is, de ő az egyetlen aki lelkesen kommentel.
Angel nem más mint a nemrégi postban említett Sym Angel, a motorom. Azóta képeket is csináltam.
Az engem is meglepett, hogy milyen könnyű rögzíteni a teknőst rajta. Lényegében pár másodperc, ebben sokat segít, hogy van egy kis extra csomagtartó csavarozva az ülés mögé, így elég hátul van a csomag ahoz, hogy majdnem kényelmes legyen hosszútávon is az elrendezés.
 A kisebbik táskám pont elfér az ülés előtt a motor felett, így bármikor könnyen elő tudom venni a fényképezőgépet, és a táska is relatív hamar mozdítható, ha el akarok távolodni a motortól. A képen csak kicsit látszik, de az idomban elöl mindkét oldalon van egy-egy kampó, amire az útközben vásárolt és fogyasztott ételt-italt lehet aggatni.

Az első nap motoron

Nem volt könnyű így 4 óra alvás után még kicsit kótyagosan, de felkeltem 7:40-kor az ébresztőre. Gondoltam a gyors reggeli után még belefér, hogy nektek is írjak, ne maradjatok olvasnivaló nélkül. Az már más kérdés, hogy utólag visszaolvasva látom én a fáradtan blogolás hátrányát :)
A gond akkor kezdődött, amikor úgy döntöttem veszek még egy SIMkártyát a tabletbe is a szemközti trafikban, ki tudja mikor jön jól a mobil internet útközben. Az volt a kisebbik baj, hogy a SIM szemmel láthatóan már sok telefont megjárt, holott újnak adták, a nagyobbik gond az aktiválással volt. Ehez igénybe vettem a boltos, a hosteles recepciós lány, majd rajta keresztül a mobiltársaság segítségét is. Röpke egy órával később már működött is a net ám kiderült, hogy csak 30 MB jár egy hónapra.

Mindennek a legnagyobb hátránya az volt, hogy a tervezettnél jóval később, 10:30-kor tudtam csak elindulni. Ez az első nap a motorral, nem tudom milyen gyorsan kényelmes vele menni, lerobban-e 10km után, vagy hogy mekkora a forgalom, hányszor fogok eltévedni. A napi tervezett táv kb 250 km volt, ami korábbi közvéleménykutatásom szerint amúgy is több mint amit érdemes itt beválalni ezekkel a motorokkal. (Összehasonlítás képpen, otthon a transalppal napi 6-700 km után is tudtam még mosolyogni, bár az 500 reálisabb.) Az sem volt túl bíztató, hogy még a google is 4,5 órára tippeli a távot, pedig nem mondtam meg neki, hogy egy ilyen kis vacakkal megyek. Az első órában 30 km-t sem haladtam, de reménykedtem benne, hogy ha távolabb érek Ho Chi Minh Várostól a forgalom talán kisebb lesz. Lelövöm a poént most rögtön, elég kegyetlen voltam magamhoz, csak 2x álltam meg enni, ebből az egyik csak egy 5 perces szünet volt, és így nem sokkal sötétedés után elértem Mui Ne-be ami az uticélom volt. Lehetett volna rosszabb is, bár tulajdonképpen az is volt...

Egész nap iszonyatos hőség volt, amit úgy kell elképzelni, hogy még ingben motorozva is melegem volt a menetszél ellenére. Mikor megálltam 5 percre, azt vettem észre, hogy nem csak az ingem, de a nadrágom is teljesen átázott az izzadságtól a rövid szünet alatt. A nap úgy tűzött, hogy mindenem ami kilógott a ruhám alól ropogósra sült, szerencsére kis felületről beszélünk, így nem annyira kellemetlen. Az igazán rossz azonban a szél volt. Plexis bukósisakot sajnos nem kaptam sehol, egy helyen láttam jót, de ott nem akartak eladni, mert lejárt a mukaidő. Plexi nélkül a 60 km-es menetszél eléggé igénybe veszi a szemeimet. Sajnos azt már korábban is volt alkalmam megtapasztalni, hogy a napszemüvegem furcsamód, csak ront a helyzeten, az alá is bekavar a szél, de annyira, hogy még könnyezem is tőle.
A forgalom is megér pár szót. A nagyobb utak mellett a motoroknak külön sáv van, ami általában fizikailag is el van választva a többi sávtól, ez egy nagyon kényelmes dolog. Egészen addig, amig a nagy forgalom miatt a kamionok úgy nem döntenek, hogy inkább csalnak a motorsávban. Ilyenkor a motorosok általában a járdára menekülnek. A sávok egyéként is jelzés értékűek, mindenki úgy megy ahogy eszébe jut, és az előzés sem szigorúan balról történik. Sőt, ha jól értem motorral nagyobb járművet nem is nagyon illik balról előzni, ott ahol egyébként jobbról aszfaltozott a padka is. Azér nekem ez egyenlőre még elég ilyesztő élmény. Azt már más országokban is tapasztaltam, hogy alpvetően a nagyobb járműnek van elsőbbsége, de ez az a hely ahol szemrebbenés nélkül el is gázol, mindentől függetlenül. Erre oda kell figyelnem, mert 2x is előfordult, hogy én mentem egyenesen, szemben egy teherautó meg állt a kereszteződésben és fordulni akart, majd mikor odaértem fogta magát és elindult és nem rajtam múlt, hogy nem vasalt ki. Szóval itt fokozottan érvényes a motoros mondás, úgy vezess, mintha mindenki meg akarna ölni.

Ennek az lett az eredménye, hogy fizikailag és szellemileg kifacsarva érkeztem meg Mui Ne közelébe. Igen, közelébe, mert mint kiderült itt nem a város, hanem a tengerpart a lényeg, ahol sorban állnak a csillogó hotelek. Rendszeres olvasók sejthetik, hogy én inkább valami olcsóbb megoldást kerestem, ami itt alapból sem egyszerű, de volt néhány nehezítő tényező is.
Egyrészt ki akartam próbálni, hogy mennyit bír egy tankkal a motor, mert ez a jövőben még hasznos információ lehet. Mire ideértem már jó ideje az E pöckén pihent a mutató, lámpa meg nincs, úgyhogy egy kicsit aggódtam mikor állunk meg végleg. Végül feladtam, mert túl fáradt voltam én ehez a stresszhez, és rátankoltam. A tankba világítva úgy gondolom, hogy még kb fél literem lehetett, tehát túl hamar adtam fel, még volt benne legalább 30 km. Igen, jól olvassátok, az átlagfogyasztás 1.556 l/100km lett mindezt rendesen felpakolva és a határait feszegetve!
A nagyobbik probléma az időpont, megint belenyúltam. A háború lezárásának évfordulója 5 napos ünnep itt amikor egész vietnám nyaralni megy. Mivel elég késő volt, aznap estére még csak-csak tudtam szállást találni magamnak, mert olyankor már nem sok új vendég érkezik, találtam is egy elfogadható szobát 10 dollárért, amiegyébként alacsonyabb a 15-20 dolláros átlagárnál. Én azonban 2 napot akartam itt maradni, de úgy senki nem akart nekem szobát adni, mert ők az ünnep alatt nem 1 hanem 4 napra akarják kiadni a szobát, tehát ha miattam nem tudják kiadni az első nap, akkor üresen áll utánna még 3 éjszaka. Semmi gond, így elsőre úgysem tetszik annyira a hely, max nem maradok, hanem reggel rögtön továbbállok.

Ezen a ponton nagyot tévedtem. Még vacsorázni sem volt erőm elmenni, olyan fáradt voltam. Ettem pár falatot a vésztartalékomból, meg vettem egy sört, de komoly kihívás volt, hogy mind a 3 decit meg tudjam inni, mielőtt végleg lecsukódik a szemem. El is dőltem valamivel 9 után...

Ritkán fekszem le úgy, hogy sejtelmem sincs mi lesz másnap, de a folytatásból ez is kiderül majd.

Vietnam special

Már jóval Vietnámba érkezésem előtt az volt a terv, hogy ezúttal nem tömegközlekedni fogok, hanem motoron szelem át az országot. Nem én találtam fel a spanyol viaszt, itt elég sokan csinálják ezt, az interneten is sok az információ ezzel kapcsolatban. Van ennek előnye is, 11 év után újra volt alkalmam eljátszani az új zélandi trükköt. Csak olyan motorokra tettem ajánlatot, ahol a tulaj aznap repült haza. Valószinüleg nincs elő ember, akinek ezt ne meslétem volna az elmúlt évek során, de azért leirom. A trükk lényege, hogy az áldozat egyáltalán nincs alkupozicióban, mert neki orákon belül el kell adnia a járművet és bár sok a jelentkező az ilyesmire, de azért sorbaállni nem kell.
Igy lettem egy Sym Angel 100 tipusú félautomata motor tulajdonosa. Ez a megoldás Ázsiában elég népszerű. Váltó van, kuplung nincs, a váltópedál érintésekor magától old a kapcsolat, illetve zár vissza feleresztéskor. Egy ideig lelkesen markolásztam a kuplungkar hult helyét, de hozzá lehet szokni. A turisták általában másik megoldást választanak, a legnépszerűbb járgány erre a túrára a honda win, ami egy Kinában gyártott 100cm3-s normál motor, de rövid tesztvezetés után úgy döntöttem, hogy motornak az sem érződik jobban, ellenben az üléspozició kényelmetlen és felmálházni is nehezebb. Az általam választott tipus eredetije a honda wave, a Sym (taiwani cég) megvehette a terveket, mert a tipusjelzésen kivül más különbség nincs. Lényeg a lényeg, úgy voltam vele, egymilliárd légy nem tévedhet, itt Ázsiában ez a motor/robogó öszvér a legnépszerűbb járgány, ezt még a helyi füszeresnél is javitják, ha arról van szó.
Már meg volt a motor, amikor eszembe jutott, hogy néhány évvel ezelőtt volt egy Top Gear special (Vietnam special, ha jól emlékszem 12. évad 8. rész), amiben lényegében ugyanazt a túrát csinálják végig mint amit én fogok, csak összecsapják 8 napba. Tippekért és látvány előzetesért le is töltöttem, meg is néztem újra, egész izgatott lettem tőle. Aki kiváncsi rá mi vár rám az elkövetkező napokban nézze meg. Ha valaki nem ismeri a műsort, röviden annyi, hogy 3 a korban már benne járó idióta ökörködik mindenféle járművekkel és szivatja egymást állandóan. 2 idióta utitársat én sem bánnék, de az egyenlőre nincs.
Hamarosan jelentkezem az utibeszámolóval.