A Delhiben töltött idő soknak tűnik, még Márkkal érkeztem és miután elment még sokáig ottragadtam, nem teljesen önszántamból, de kezdjük az elején:
Delhibe érkezésünk kalandos volt, talán még írtunk is arról, hogy maradtunk le a vonatról és milyen remek körülmények között töltöttük az éjszakát. Megpróbáltatásaink azonban itt korántsem értek véget. Megtanultuk, hogy normál másodosztályra (ami a rengeteg indiai vonatosztály közül a legolcsóbb) még kényszerből sem érdemes jegyet venni. Ha mégis nagyon muszáj, csak rövid távra. Persze biztos van aki élvezi hogy 5-6 ember társaságában ül egy otthon kétszemélyesnek számító padon, ebből tetszőleges számú az ölében ül anélkül, hogy kérdezné és adott esetben nem a reggeli zuhany üde frissességét érzi utastársain. Szerencsések voltunk a 4 órás útból csak 2 óra telt ilyen körülmények között.
A pályaudvarról kifelé szinte már rutinos léptekkel kerülgettük a riksavezetőket és egyéb valamit kínáló egyéneket. Nem könnyű, sok van belőle. A vasútállomás közvetlen szomszédságában található egy elég nagy kiterjedésü öreg bazár, itt kerestünk szállást. Indiában keresni valamit nem egyszerű dolog, még akkor sem, ha adott esetben pontosan tudod, hogy hol van, pláne ha nem. Rögtön segítőkész tömegek tájékoztatnak, hogy a hely már bezárt, leomlott, felújítják, soha nem is létezett, de ők tudnak sokkal jobbat, bolond lennél nem velük menni.Lényegében bárki aki szembejön az utcán, sáltól, ékszerektől a drogokon át a szállodai szolgáltatásig mindent kínál egyszemélyben. A helyről mint sajátjáról beszél, de ezt addigra már megtanultuk, hogy ez annyit jelent, lehet, hogy tudja hol van és ha sikerül odatalálnia jutalékot remél. Némi keresgélés és rengeteg alkudozás után találtunk egy megfelelőnek tűnő szállást. Szoba a legfelső emeleten 400 rúpia még olcsónak is tűnt, wifi internettel működik amikor ellenőrizzük. (Nem egyértelmű, érdemes rákérdezni, mert van ahol valóban van wifi, de internet nincs rajta, sebességet remélni teljesen felesleges és ha szerencséd van nem kapcsolják ki éjszakára, vagy napokra.)
Nekünk nem volt szerencsénk és nem csak az Internettel. Amikor felfedeztük, hogy az ablakot nem lehet becsukni, mert valamikor évekkel ezelőtt a nyitott ablak becsukásának útjába építettek egy szellőzőcsövet, még nem gondoltuk, hogy ez komoly probléma lesz. Délről jöttünk, nem voltunk felkészülve a delhii éjszakákra.
Másnap frissek voltunk és üdék, elindultunk hát megnézni amit egy tisztességes turistának kell. A várral kezdtük, aztán levettek minket 300 rúpiával India legnagyobb mecsetének megtekintéséért, holott az ingyen kéne, hogy legyen, de szépen felépített átverés volt, megszívtuk hát. Mondjuk egész india egy szépen felépített átverés ilyen szempontból, mert a legtöbb helyen a belépő 10 rúpia helyieknek, 250 rúpia külföldieknek. Az arányok persze változnak, a Taj Mahalnál ugyanez 20/750 volt. A legrosszabb az egészben, hogy minden legalább 250 ami azért nem kevés és mielőtt bemennél nem derül ki, hogy van-e bent bármi érdekes. Én egy idő után kezdtem is ezt unni.Elmentünk hát inkább tűntetésbe keveredni, de ezt nem írom le újra, akinek kimaradt, olvassa el itt.
Este végre volt időnk és lehetőségünk italozni Márkkal, de csak kettesben tettük a szobában, mert nem találtunk erre alkalmas helyet. Indiában eddig csak vagy nagyon lepukkant sörivókat láttam ahol még drága is a sör (150-200 rúpia/üveg, csapolt nincs), vagy nagyon drága klubbokat, ahova inkább a "hangulat" miatt nem térek be. (Volt arra is példa, de az már egy másik történet.)
Ébredéskor egyértelmű volt, hogy itt valami gond van. A nyitott ablak megtette hatását, beszélni is alig tudtam, úgy begyulladt a torkom. Gyorsan bevettem a magammal hozott gyógyszerekből amit ilyenkor érdemes indultunk a második körre várost nézni.
Ezen a napon Delhi egy másik arcát mutatta. Korábban mocskos zsúfolt helyeken jártunk ahol létezni sem lehetett a folyamatos zaklatástól, itt minden az ellenkezője volt, szép környék, relativ tisztaság (no nem európai értelemben, csak Indiához képest), viszont teljesen kihalt utcák. Kezdett úgy tűnni, hogy az indiaiak nem szeretik a szép környékeket, mondjuk az igaz, hogy nem is nagyon lehetett itt semmit csinálni a végtelen kutyagoláson kívül. Engem eléggé levert a betegség néha pihenőért esedeztem. Vegül már nagyon fűtött a vágy, hogy megint fizessünk valamiért amit meglehet nézni, így láttuk valakinek a sírját egy rövid időre, mert amint bementünk elkezdtek kiterelni, hogy záróra van. Így korrekt ez ennyi pénzért, az már csak hab a tortán, hogy még fél óra volt a hivatalos zárásig.Este megpróbáltam jegyet venni Goara mert állítólag ott nagy buli van Karácsonykor. Indiában ezt is remekül szervezett keretek között lehet megtenni 1,5-4 óra várakozással. Minden jegy elkelt több mint egy héttel előre, de nem csak oda, hanem bárhova ahova szívesen indultam volna, természetesen ez csak a sor kivárása után derül ki, vagy akkor sem, mert nem sokon múlott, hogy pont az orrom előtt zárjanak be. Úgy ment a dolog mint egy kocsmában, elkezdtek pakolni, aztán lekapcsolták a villanyt és kezdtek volna kitessékelni. Külön kérni kellett, hogy had maradjunk ha már ilyen jól érezzük magunk. Beletörődtem hát hogy Delhiben töltöm a Karácsonyt majd valahogy, a továbbutazás problémáját meg elnapoltam.
Másnap érzékeny búcsút vettünk egymástól, de ezt már mindketten megírtuk itt és itt.
Egyedül maradtam már egy jeges szobában betegen Delhiben, Karácsony előtt 3 nappal. A következő napokban megpróbálok változtatni a sorsomon, kilábalni a betegségből és társaságra lelni az ismeretlenben, a folytatásból kiderül sikerül-e.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése