2014. május 8., csütörtök

Luang Prabang négy napja

Laosz gyakran jelenik meg délkelet-Ázsia elfeledett gyongyszemekent utikonyvekben, ami talán annak köszönhető,hogy a környék többi országnak sokkal egyértelműbb látnivalói vannak, laoszban meg inkább csak sok kicsi érdekesség. Az ország fénykora a 14. Századig nyúlik vissza, amikor az ezer elefánt felett rendelkező uralkodók székhelyüket Luang Prabangba tettek, és innen ellenőriztek a vidéket. Többnyire thai és burmai támadásokat kellett visszaverniuk, aminek kapcsán az ország, ami egyébként is inkább törzsek szoros szövetsége volt, több külön kiralysagra esett szét, amik a környező nagyobb országok vazallusai lettek, változó felállásban. A következő egységes időszak akkor jött el, amikor a 19. Század elején  egy francia hadihajó csőre töltött agyukkal leparkolt a Mekongon a Luang Prabangi királyi palota elott, és könnyű választás elé állította a laokat: mit szeretnének inkább, francia fennhatóság alá tartozni, vagy egy nagyjából palota-méretű kőhalom újdonsült tulajdonosaiva előlépni. A következő 150 év relatív nyugalomban telt, a második világháború sem nagyon kavarta meg a lapokat, de azt követően a vietnami kommunisták és valamennyire Kína hatására a rojalista franciák teret vesztettek , és kialakult egyfajta háború a komcsi gerillák és a kiralypartiak között. Utóbbiakat az USA támogatta, ami a CIA titkos kiképzőtaborain kívül főleg a vidék rommá bombazasaban merült ki. Ebben a "titkos háborúban", ami nagyjából a vietnamival párhuzamosan zajlott, elképzelhetetlen mennyiségű bombát szórtak az országra, minek kapcsán nem is indokolt letérni a foutakrol vagy a kitaposott osvenyekrol. A látogatottabb helyeket bombamentesitettek, itt is figyelni kell azonban az "UXO" felirat kevesbe vörös oldalán tartózkodásra, ha az ember úgy általában elégedett a vegtagjai mennyiségével és minőségével. Ha nagyon akarom, ez ijesztően is hangozhat, de valójában ilyen jeleket nem nagyon lat az egyszeri turista, hiszen a nép jórészt belőlünk él, szóval vigyáznak is valamennyire ránk. Az ország egyébként továbbra is masszívan kommunista, de ez főleg a sarló kalapácsos zaszlokon látszik meg. Manapság Laosz komoly bevételét képezik mindenféle véletlenszerű allamok, mint az USA, Kína vagy japán segélyei és befektetései.
No, ide érkeztünk meg 24 óra közepesen megterhelő buszokat után, ez egyrészt hosszú volt a hataratkeles (Ázsiát jártak szamara ismerős leszállós/átgyaloglós), másrészt a kb 150 kilométernyi hegyi földúttal ritkitott kátyú után a Lao oldalon, ami turistabusszal valamennyi izgalmas volt vegigzotyogni, de semmi különös. Ellenben a tajjal, amit en tátott szájjal bámultam, a szerpentin minden kanyarjabol egy újabb dzsungellel töltött volgyre vagy mérges zöld hegycsúcsra lehetett ralatni, európai szemmel egész elképesztően meseszerű. Ebből az oserdobol nő ki az ország közepén Luang Prabang, a régi főváros, egyben a világörökség része, a Mekong partján. Az ékszerdoboz jelleget leginkabb annak köszönheti,hogy az egy főre jutó buddhista kolostorok szamat tényleg csak a zimmer ferik szarnyaljak túl, egyszerűen annyi van belőlük, hogy mikor négy nap után a szallas melletti utcában felbukkant egy (mármint kolostor, hirtelen kiugrott a bokorból), mar csak unottan visszafordultam a bivalyos pulthoz a piacon. Ugyanis mint minden rendes vidéki városban , itt is a piacon indul az élet, ahol huvelykujjnyi élő étkezési poloskatol kezdve a szőrös licsin keresztül a vereshurkaig tényleg bármi kapható volt. Lehet találgatni, melyik kettőt kóstoltam meg a fenti háromból, és melyik elől menekültem visitva :) egyébként nem mondok igazat, nem a piaccal indult a nap, hanem a szerzetesek alamizsnagyujto korutjaval: ennek kapcsán a városka buddhistabb része és egymilliárd turista összegyűlik minden reggel fel 6kor, és a körbejáró szerzetesek tatyójába egy marék ragacsos rizst vagy némi Gyümölcsöt helyez. Az persze zavaró, hogy van, aki egyik kezében ipaddel szelfizve adakozó, van, aki meg villogó quadkopter dronrol videózza az esemenyt, aminek így valszeg senki szamara nem marad spirituális jelentősége, de a sok narancssargaba bugyolalt muki azért jól mutat :)
Van meg nehány "kötelező" program, ha az ember eltolt itt pár napot, mármint a konstans henyelesen és mangodzsuz-hörpölésen kívül, ezek közül mi a kuang si vízeséshez autókaztunk el. Egyrészt ez szinten egy látványos dzsungeles részen van, másrészt gyönyör turkizkek vízben lehet fürdőzni, ha az ember szereti az ilyet amerikai egyetemistákkal csinálni, harmadrészt van egy kis medverezervatum is a vadorzoktol megmentett napmedvek részére. Ok olyanok, mint az örvös medve, van egy kis arany gallerjuk, és kb úgy néznek ki, mint egy oroszlán és egy nagy barna kutya keveréke. A nehány múzeumon meg templomon kívül tényleg csak a henyeles, haleves és gyumolcsleivas kombinációja zajlott, a meglatogathato elefántok őszinte sajnálatara, talán majd legközelebb... De negyven fokban, a száz százalék paratartalmat néha felváltó trópusi esőben mi többet kivanhat az ember fia? :)

A helyesírási hibákat és értelmetlen szavakat az Applenek ajánlom, és egyben kívánok nekik meg sok-sok év ipaden gépelést :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése