Egy nap a Kaukazusban

Tbilisi-i pihenonapunk hajnali 4-kor ert veget. Erre csak akkor dobbentem ra amikor beallitottam a masnapi ebresztot 8-ra, hogy odaerjek az autokolcsonzobe nyitasra. Sejtettuk ugyanis, hogy hosszu es kalandos napnak nezunk elebe, csak azt nem, hogy ennyire.
Kazbegi az utolso ertekelheto meretu telepules az orosz hatar elott. 700m-el a telepules folott a hegyekben talalhato a Tsminda Sameva monostor ami amellett, hogy gyonyoru helyen van, a gruz tortenelem es kultura egy fontos ikonja. (A reszletekre mar nem emlekszem es ugy tunik Anti magaval vitte az utikonyvet mikor hazament, ugyhogy akit erdekel jarjon utanna)
A kolcsonzoben elmondtak, hogy Kazbegiig el lehet menni az altalunk kinezett budget ford contourral is, de a monostorba csak terepjaroval van eselyunk felmenni. A kerdeses 6.4 km gyalog legalabb 3 ora oda-vissza, az idoben nehezen fert volna bele. Igy esett a valasztas a 80$-os ford explorerre. A Kazbegiig tarto, jpnak mondott uton is jol jott a terpjaro, kivancsian vartuk milyen lehet az, amihez mar szerintuk is ez kell.
En rettenetesen elveztem a vezetest fel a kolostoba, de meg a tobbiek is lelkesen kurjongattak amint az autoval lehetetlennek tuno akadalyokat teljesitettuk. Az ut hirtelen egy kisebb hegyteton er veget. Itt talalhato a monostor, lenezve a volgybe 700m-re alattunk Kazbegi, masik iranyba a Kazbek hegy tornyosul folenk, ami 5033 meterevel a Kaukazus egyik legmagasabb csucsa. Hiaba, a papok mindig tudtak szep helyre epitkezni. A latvany szavakkal leirhatatlan, beszeljenek hat a kepek.
A monostor megtekintese utan Kazbegiben ismet osszefutottunk Arturral es Olgaval. Tudtuk, hogy ott lesznek valahol, mert elozo nap teljesen veletlen egymasba botlottunk a tbilisi palyaudvaron es mint regi ismerosok megbeszeltuk ki merre megy majd. (Akkor mi meg nem tudtu, hogy ide)
Felvettuk oket is az autoba es eszaknak vettuk az iranyt. Felve kozelitettuk meg a lezartnak hitt hatart, de legnagyobb meglepetesunkre nem egymassal farkasszemet nezo katonakat, hanem aktiv hatarforgalmat talaltunk. A kis kitero utan megkerestuk az eldugott am annal gyonyorubb vizesest ami a valodi celunk volt.
Lengyel baratainktol kutyafuttaban bucsuztunk, mert bizony mar komoly kesesben voltunk az autoval. A masnapi visszaadas nem volt opcio, mert ejjel indult a vonatunk Batumiba. Normalis esetben ilyenkor nyomnank a gazt, hogy haladjunk, de a helyzet nem volt ilyen egyszeru. A ford benzinmutatoja negyed alatt volt valahol, holott alig jottunk 160 merfolder, raadasul ezen a kornyekem nem nagyon szamithattunk kutra. Probalkoztunk kerdezoskodni, de vagy mar reg elhagyatott volt a kut, vagy siman csak benzin nem volt. Vegul feladtuk es elindultunk visszafele, lessz ami lessz alapon. A helyzet foleg Antit kavarta fel, neki meggyozodese volt, hogy lerohadunk valahol, bukva ezzel az ejjeli vonatot, valamint o a ket nappal kesobbi repulojet haza. Vegul a dolog ha nem is egyszeruen, de megoldodott es az autokolcsonzovel is meg tudtuk beszelni, hogy legyen aki atveszi az autot ejjel f10-kor. Tevedes nem volt, a valoban 20 liter folott fogyasztott szaz kilometeren az iszakos amerikai batar. A kolcsonzos magyarazott valamit az overdrive-rol, de mi itt akkor is valami osszeeskuvest sejtunk.
Igy viszont a gatyank is rament a berlesre, Wojtekkel mar alkudozni kellett a lakberunkre, ami persze szinten tobb volt mint amire szamitottunk. Gyors zuhany es pakolas utan meg pont elertuk az ejjeli vonatot...