2014. május 19., hétfő

Vientiane, a főfalu

Vientiane, vagy magyarra céltalanul átírva Vientián, ami kiejtve kb. Viencsán, ha esetleg a megértés is cél, Laosz fővárosa. Maga az ország kb 6 millió lakost számlál, a főváros pedig egyik legjobb barátom, Wiki szerint 750 ezres. Én már hozzászoktam ugyan, hogy a sarki vegyesboltban is többen vannak ennél, de ez még magyar viszonylatban sem egy megapolisz. Na ide futott be barátságos kisbuszunk fényes délben szűk 48 órányi vakáció-befejezés céljából.  A kisbusz több okból minősült barátságosnak, egyrészt nagyon kellemes meglepetés volt, hogy nem az a rozsdahalom visz minket 150 km-t, ami utóbb a buszpályaudvari transzfernek bizonyult, másrészt nekünk még jutott hely az üléseken, nem a lehajtható kis sámlikon kellett zötyögni. A busz kellemetlen tulajdonságai közé tartozott a jégkamrából átalakított légkondi, de ekkor ez még nem tűnt fel.
Megérkezéskor viszonylag hamar sikerült papaja-salátát és pad thai-t találni, ami mellé ingyenwifit szolgáltak fel, így hirtelen sort is kerítettünk a második hiba elkövetésére, az agoda.com-os review-k alapján történő szállásfoglalásra. Végülis ez is pont egy szobányi volt, de simán kifizettem volna kétszer ennyit egy kicsit kevésbé rohadó szocreál panzióért, így utólag :)

Egyébként a három hely három szállása alapján a szavahihetőség sorrendje a tripadvisor/wikitravel, barátságos utazók, agoda. Valamennyire azt a logikát követtük, hogy a Lonely Planet a nem-ausztrálok által elkerülendő helyeket listázza, szóval ők nem kerültek be a top3-ba. Hindsight is a wonderful thing.
Na de: kaja - pipálva, szállás - pipálva, árnyékbannegyvenfok - pipálva, már csak a délutáni szundi hiányzott, ami alatt persze megjött a monszun is. Sötétedésre már csak szemerkélt, de ez is pont elég volt arra, hogy az amúgy is kicsit szomorkás városka egész lehangolóan üressé váljon. Lesétáltunk hát a Mekong partjára, ami egyben a thai határfolyó is, ott már tényleg kerestem a kandikamerát. A folyópart ugyanis egy legalább 50 méter széles díszkövezett, fákkal övezett sétány, felzászlózva, szobrokkal, kivilágítva - és tök üres az egész. Még egy sárkányfű-árus sem ácsorgott sehol, pedig őket még a halálbüntetés réme sem rázta le korábban a turistákról. Mondjuk turisták sem voltak, csak mi. Biztos én lettem túl kapitalista (itt Kínában, ugye), de ekkora üres placcon legalább egy tucat mozgóbüfé, ezüstre festett emberszobrok labirintusa, fürtökben lógó utcazenészek vagy legalább egy szoptató kóbor macska elvárható lett volna. Ráadásul még a tájfődi táj sem volt szép, pedig ők legalább hetyke kéményekkel is készültek. Szerencsére nem messze volt egy hangulatos, kicsit nyugatias étterem, valamiért kitáblázatlanul elrejtve egy harmadik emeleti tetőteraszon, ahol finom halat és bluest szolgáltak fel. Egész mókás volt figyelni, ahogy az éj leszálltával mindent elöntött a romantika, és az összes kopasz kövér fehér férfi rátalált élete karcsú, vastagon sminkelt lao párjára, bár ebben a szakmában annyira erős járomcsont a divat, hogy azért biztonsági játékosként érdemes lehet kidobatni a zoknit a zsebükből, és megnézni, mi marad.
Na másnap. Kirándulás, sétálgatás! Olyan nagyon sok látnivaló nincsen, a Lonely Planet valamiért a művégtag-múzeumot propagálja, ami egy ilyen sűrűn bombázott országban érthető, de nem annyira ragadott meg, mint rekreációs program. Maradtak hát a templomok meg a reggeli piac. Ez utóbbi nem jó. Nem az a tradicionális piac, hanem inkább olyan, mintha a Lehel téren hűtőt is árulnának a csarnokban, zöldséget viszont nem nagyon, mert úgyis inkább plasztikbuddhát akar mindenki. A templomok szerencsére jók :)


Itt például a kacsaszállító sárkány szobra látható:

Van nekik egyébként elnöki palotájuk meg diadalívük is:



Ezen a ponton már igencsak dél volt, ami, kedves tévénéző gyerekek, nem az az időszak, amit 40 fokban az utcán akar tölteni az ember. Egy nagy nehezen kiharcolt jegestea után, amit sikerült egy olyan kávézóban megvenni, ahol nem csak hogy nem tartottak Coca-Colat a hűtőben, de nem is tudták, mi az, végül sikerült az utolsó nagytemplomot is bevenni. Itt már valamennyire megpróbálták zsibvásárral megtölteni a hatalmas tereket a templom körül, de nem volt meggyőző, szóval a kiránduló szerzetesekkel együtt inkább bent nézelődtünk.




Természetesen ekkora templomhoz nagy Buddha is dukál:



Ezen a ponton már kezdtem én is úgy érezni magam, mint az alvó Buddha, már szinte a tuktukossal alkudni sem volt energiám, és ezután kezdődött két nap hidegrázás. Szerencsére csak egy délutánt meg egy kósza délelőttöt kellett átvészelni, aztán már mentünk is a reptérre. Ez kicsit mókás volt, mert a beszállókártyát kézzel töltötték ki, és hiába az azonos légitársaság, félútig lehetett csak feladni a poggyászt, mert nem volt számítógép, amivel rögzíthették volna a teljes útra feladást. A következő érdekes alak a határőr volt, aki valamiért csak úgy akart kiengedni Laoszból, ha megmondom neki, hogy van kínaiul az, hogy "beszállókártya". Ezt kevéssé meglepő módon nem tudtam fejből :) A váróteremben az 1/2-es és a 3-as kapu közül lehetett a választani, hol jobb várakozni, és végig valami fura horror-rajzfilmet adtak a tévében, de itt már tényleg nem volt energiám meglepődni. Végül mindenféle több órás késések és a China Eastern összes pokrócának megszerzése után sikerült valamikor hajnalban hazaérni - tulajdonképpen egész szerencsés, hogy csak az utolsó, legkevésbé érdekes részre dőltem ki.

Végül másnap még a kínai magán-egészségügyet is kipróbáltam, ahol egyrészt megállapították, hogy valami olyan bajom van, amit ha a ló-antibiotikum nem öl meg, akkor jöjjek vissza megmutatni, mert ilyet még nem láttak (segítek: nekem mindig tüszős mandulagyulladásom van :) ), másrészt az ausztrál dokival együtt gugliztuk ki (bingeztük! igazi, élő ember használt binget!), hogy mi az az Algopyrin. Ennek használatáról gyorsan le is beszélt, pedig tök izgalmasan lehet szörnyethalni tőle :) Ja, és megtudtam, hogy influenza-tesztet az ember orrlikaiba egy nagy randa tűt döfve vett mintából csinálnak. Igazából ezt sem tudni, sem kipróbálni nem akartam volna, de nem volt szavazás.

Hát ilyen volt Laosz :) Már csak az összes többi délkelet-ázsiai ország van hátra!

2 megjegyzés:

  1. De azért ugye már meggyógyultál?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt hiszem, sikerult a megfazast allergiava konvertalni, de ettol eltekintve a javan tul vagyok, koszi.

      Törlés