2013. október 1., kedd

Húsrágó hídverő

Láttam én már szegénységet és gazdagságot egymás mellett létezni. Tisztaságot és rendet, vagy koszt, mocskot és igénytelenséget éppúgy volt alkalmam megtapasztalni, mint túlzott udvariasságot, vagy éppen bicskanyitogató taplóságot. Hogy mindezt miért írom? Mert Hong Kong mindez olyan szimbiózisban létezik egy apró helyre összezsúfolva, hogy elakadt tőle a lélegzetem...
Kivételesen úgy alakult, hogy néhány lényegtelen dolgot az utólsó pillanatra hagytam még Cebuban a fülöpöknél. Úgy mint szállást nézni, utánajárni mi kell a kínai vízumhoz, vagy a biztonság kedvéért leellenőrizni, hogy kell-e vízum Hong Kongba, vagy oda csak úgy beengednek ahogy én azt gondolom.
Ennek kapcsán pontosan 1 óra 51 percet aludtam a repülő előtt és 3-kor keltem, nem tudom van-e számomra roszabb kombináció.
A Cebu Pacific annyira budget légitársaság, hogy a legtöbb kereső nem is listázza, én azért bevállaltam immár másodszor. A kevéssé népszerű hajnali járatnak meg van az az előnye, hogy kereshetsz magadnak egy szabad sort a repülőn, ahol eldőlsz és alszol egy órát. Ezt más társaságoknál még nem tudtam megjátszani.

A hong kongi reptérre érve már megcsapott a változás szele, rég jártam már ekkora reptéren. Hong Kongra jellemző, hogy ha valami kell nekik, megveszik, kerül amibe kerül. Ha jól emlékszem a reptérnek otthont adó szigetet is csak úgy odaépítették, mert már nem volt sehol hely hova tenni.
Kicsit el is időztem a duty free-ben, mert innen már valószínűleg vonattal megyek tovább Shanghaiba. Bejött a tippem, tényleg nem kell vízum, még csak azt se kérdezték miért jöttem, vagy mikor megyek tovább.
Még a reptéren kerestem magamnak helyi SIM-et, mert tapasztalatom szerint pont az első órákban van az embernek legnagyobb szüksége a mobilnetre, pláne ha nem foglalt szállást. Itt kaptam egy kis kóstolót a helyi árakból, a 3G internet napi 30 dollárba (1HKD=28,32HUF) fáj, nem is vettem, csak 2G-t. A buszút a városba meglepően kellemes volt, itt is double decker-ek vannak, nem múlt el az a 150 év nyomtalanul. A buszon mindenki akkora telefonokat nyomkodott, hogy láttam én már kisebb tv-t. Azóta is elgondolkodom néha, hogy a húdedivatos feszülős ruháikban, vajon hova teszik a vágódeszkát.
Eddig minden szép és jó volt, max a drágaság bántott egy kicsit. Aztán leszálltam a buszról.

Nézegettem körbe-körbe. A felhőkarcoló egy dolog, a lepukkant havannai panel meg egy másik, de az égigérő, foszladozó panel amit légkondik és száradó ruhák díszítenek a város szívében, az valahogy fura. És nem egy van belőlük, hanem egy erő.
Bámészkodásomat egy fekete uriember szakította félbe: fake rolex? Tulajdonképpen tetszik, hogy nem próbálnak azzal áltatni hogy eredeti. Ahogy elindultam az utcán, lényegében lépésenként kínált valaki valamit. Szinte Indiában éreztem magam újra. Aztán rájöttem, hogy a kínálgatóemberek nagy része valóban indiai. Az utcán hömpölyög a tömeg, a lepukkant épületeket váratlanul csillogó üvegpaloták váltják, semmi sincs ami alacsonyabb lenne 20 emeletnél.

Belépek az épületbe, ahol a hostelnek kell lennie. Rögtön ketten ugranak rám. Fehér bőröm és bamba képem turistát sejtet, a hatalmas hátizsák elárulja, hogy talán még nincs szállásom. Szobát kinálnak 200ért az felháborítóan sok. Az épület belülről olyan mint a nyugatinál a bazár a metróban, csak sokkal zsúfoltabb és vágóállaton kívül bármit lehet itt kapni. Az rögtön feltűnik, hogy a hostel után érdeklődni esélytelen, itt bizony a káosz uralkodik. Később tudom meg, hogy van vagy 50 hostel az épületben, talán több is, 19 szint, szintenként vagy 40 "lakás", ki tudja mi nincs itt. A koszos folyosókon szomorú kutyák és macskák várnak, nehezen tudom eldönteni, hogy kajára, vagy kajának.
Végül megtalálom a hostelt amit kerestem. Mire idáig eljutottam, már hozzászoktam a koszhoz, de a szobákból áradó áporodott bűz így is megcsapja az orromat. A legolcsóbb opció a 8 ágyas dorm, de nem bánom, a 4-es büdösebb volt. Ezért is elkérnek 100 dollárt. Gyanús, hogy sokkal olcsóbbat amúgy sem találnék, a szomszéd ágyon egy középkorú üzletemberféle fészkelődik szabott öltönyben, ingei és nyakkendői az ágya köré teregetve. Úgy tűnik ennél igényesebb szállást még ő sem tud megengedni itt. Ösztönös tiltakozásom nem tud felszínre törni, túl kimerült vagyok. A helyet azzal hirdették, hogy intéznek kínai vízumot, szóval rákérdezek arra is. Az árak ismét ledöbbentenek. Márk holmi 4000 forintokról beszélt, ami relatív független attól, hogy milyen vízumot szeretnél, itt az árak 400-2000 dollár között mozognak. Szinte meg sem kell kérdeznem hol itt az átbaszás, megköszönöm az infromációt és továbbállok.

Ki az utcára, át a következő lélegző hatalmas húskockába. Az indiai árusok itt is felülreprezentáltak. Éhes vagyok, enni akarok valamit. A nosztalgia és persze az árak kedvéért egy butter chickent tolok garlic naan-al, ez "csak" 35 dollár. Ahogy jóllakottan de még mindíg fáradtan kóválygok és kérdezősködöm, szolgáltatásokról, árakról, miegymásról, azon kapom magam, hogy ezek engem megesznek reggelire. Nekem itt, ma esélyem sincs. Vissza a dormba, épp csak a hátizsákom teszem az ágyra, úgy ahogy vagyok eldőlök, egy órás sziesztára.
Mikor felriadok elmúlt éjfél. Kicsit megilyeszt hogy ezzel az elalvással buktam vagy 3 napot, mert most hétvége jön, de ezen majd inkább holnap aggódom vissza is dőlök aludni úgy ahogy vagyok.


Próbáltam én képeket készíteni, de egyrészt már kihalt belőlem a lelkes turista és szégyenteljesen nézek körül, ha fényképezőgép van a kezemben, másrész ezt az érzést nem lehet lefotózni. Azért majd később kiegészítem a postot néhány képpel. Talán úgy tudnám megfogalmazni, hogy minden amit eddig láttam, az itt össze van tömörítve egy helyre egy nagyon intenzív dózisba.

Azóta már tudok egyet s mást. A vízumárakkal nem vertek át, ez a tömeg még nem a tömeg, az csak később jön, szállást nem lehet normálisat találni megfizethető áron, a kaja... Na az egy külön történet lesz.

6 megjegyzés:

  1. A vizumarak úgy tűnik, függenek a kiadó kovetsegtol is, én a "na jó, iszom egy kávét a sarkon, de utána nyomják a kezembe" - felárral összesen 11kHUFra emlékszem a mostani vizumnal.

    VálaszTörlés
  2. Btw szégyenlős turista témában engem ma meg tudott lepni egy bácsi, aki 20 centirol fotózott az arcomba mosolyogva akkora objektívvel, hogy azt hittem, esernyő. A másik meg egy kiscsaj volt, aki megkerdezte segítenék-e egy apjával közös fotoban, na mondom persze kitty cat, add csak a gépet, erre kiderul, az apjának és nekem kellett a képen szerepelni... Furcsa hülyeségek, hülye furcsasagok...

    VálaszTörlés
  3. Ezek szeretnek fehér emberrel fotózkodni, most Ti is látványosság vagytok, talapzat nélkül. ;)

    VálaszTörlés
  4. Sokszor nézem az embereket, akik énekelnek, vagy zenélnek a turistás helyeken errefelé és pénzt kérnek érte. Milyen jó nekik, megkeresik a napi betevőt. Lehet, hogy csak ki kéne ülnöm és kérni valami aprópénzt a fotókért :)
    Itt Hong Kongban egyenlőre inkább a gerillafotózás megy. Ma 1 óra alatt kb. 15 embert szúrtam ki aki titokban lőtt egy képet rólam és jó eséllyel a felét sem vettem észre. Na persze van aki vizet prédikál és bort iszik. Egyesek pl. pulifejű nénikre tüzelnek csípőből amikor senki se látja.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kerlek, ha a neni panaszkodott volna, biztos ugy teszek, mint akit erdekel :) Eddig igyekeztem minden lebuktatott lesifotosnak villantani egy bulimosolyt, hadd repedjen bele a blende :)

      Törlés
    2. Nekem se tartott sokáig rájönni, hogy ki az aki vizet prédikál és bort iszik. Rövid önvizsgálat után rájöttem, hogy magam is távolról tüzelek ha már beruháztam erre az elefántölőre. Mentségemre max annyit tudok felhozni, hogy ha előtte megkérdezem, az a mosoly már sosem őszinte.

      Törlés