Érdekességek indiáról

Régóta terveztem indítani egy tematikus leírás sorozatot indiai tapasztalataimról. Nem feltétlenül fogok törekedni a tényszerűségre, a tényekről meséljen google barátunk, én inkább a benyomásaimat írnám le, illetve a számomra érdekes dolgokat.

Terveim szerint külön részekben írni fogok, a közlekedésről, az emberekről, az ételekről, a tisztasághoz való fura viszonyukról és

Kezdésnek azonban könnyedebb témát választottam, az érdekes apróságokat. Az elmúlt hetekben próbáltam jegyzetelni, hogy mit akarok majd leírni, de biztos lesz ami kimarad elsőre, majd frissítem a listát:

- Nem tudom mindenki ismeri-e az ovodás viccet:

Mesélő: Te melyik kezeddel törlöd a fenekedet?

Áldozat válaszol: Jobb/bal (kinek mi)

Mesélő: Érdekes, én vécépapírral!

Nos az indiaiak a bal kezüket használják! A wc mellett mindig van egy kis csap meg egy apró kancsószerűség, de sosem kérdeztem meg, hogy mindezt hogyan használják a tisztálkodásra, az mindenesetre biztos, hogy szappant elég kevés helyen találni. Nyilván ebből is fakad, hogy enni viszont jobbkézzel szoktak. Ha balkézzel eszel elég furán néznek rád, ami a leírtak fényében talán nem is meglepő. Ennél egyszerűbb dolgoknál is érdemes erre figyelni. Balkézzel gesztikulálni udvariatlanság, idegent balkézzel megérinteni meg egyenesen vérlázító.

WCpapírt egyébként még a drágább helyeken sem láttam, ez nem pénz kérdése, egyszerűen más a kultúra. Ha nagy nehezen sikerül papírt szerezni valahol, akkor még mindíg ott a probléma, hogy a balkán országaihoz hasonlóan itt sem bírja el az ejtőcső a papírt, cserébe itt kosár sincs amibe tehetnéd.

Mindezt összeadva azzal, hogy az indiai kaja szinte mindenkinek megmozgatta már legalább egyszer a gyomrát akivel itt találkoztam, határozottan érdemes mindíg tartani magadnál valamennyi papírt!

- Részben érintettem az előző pontban, az indiaiak kézzel esznek. Nem csak a szegények, mindenki. Ezt azért meg kell tanulni, mert sok a híg szószos étel, illetve a rizs is eléggé szétesős.

A szószos ételeket sokszor a pitához hasonló kenyérféleségekkel eszik, az egyszerűség kedvéért hívjuk ezt most chapatinak. (Később írok majd bővebben az ételekről, erről is) Ilyenkor a  chapatival úgy kell összecsípni a szószt, hogy a lehető legtöbbet kanalazz vele a szádba.

A rizs sem kevésbé érdekes, azt evés közben sokat gyúrják, hogy egy kicsit tapadósabb legyen, majd egy kis kupacot megpróbálnak valamennyire összeragasztani, aztán a kezükre veszik, majd hüvelykujjal tolják a szájukba. Az egész folyamat során egyszer sem fogják (csippentik) a rizst, mert akkor szétesne.

Mára már egész jól megy nekem is, ha arra van szükség. A magamfajta turistáknak (fehér bőrrel itt nem lehet elvegyülni), sokszor adnak evőeszközt, ez azonban érdekes módon sosem kés és villa, a villa mellé max kanál jár, amivel azért nem annyira könnyű vágni.

- Az apró kis karamellás cukorkák széleskörűen elfogadottak apró gyanánt, sokszor a szupermarketben is azzal adnak vissza.

- A kis címlet egyébként nagy értkék itt. A legtöbb helyen nem akarnak visszaadni, mindenhol ragaszkodnak hozzá, hogy pontosan fizess. A taxisofőröknek te akarsz pontosan fizetni, mert ki tudja adnak-e vissza. Egy százast felváltatni komoly feladat, egy 500-ast, szinte lehetetlen. Az autómaták sokszor ezreseket adnak, azzal az utcán nem sokra megy az ember, mindenkinek megmutathatod, hogy te bizony gazdag vagy, de venni semmit nem tudsz vele.

- Étkezés utáni szájfrissítésre, tehát tulajdonképpen rágó gyanánt, többek között hagymát is használnak. Megpróbáltam egyszer valakinek elmagyarázni, hogy mi pont a hagyma szagát szoktuk megpróbálni eltűntetni, de elég furán nézett rám.

- Vidéken, de még a városokban is, rengeteg a mókus, galambok helyett varjak vannak. Meglepően sok a városokban a sas (néhol annyi mint otthon a galamb), akik az előző kettőre vadásznak. Nem egyszer el is lehet kapni az akciót, ami nem semmi látvány. Egyszer láttam városban hatalmas denevéreket, közvetlen napnyugta után, méretük szinte a sasokéval vetekedett és egész sokan voltak.

- Szemetes szinte sehol nincsen, meg kell tanulni utcán szemetelni, úgyse lesz alkalmad kukába dobni a magaddal cipelt szemeted, mert az nincs sehol. Reggelente ennek ellenére sokszor egész tiszta az utca, mert éjszaka a söprögető kaszt tagjai úgy-ahogy feltakarítják, elégetik.

- A kaszt rendszer jelenléte a mai napig érzékelhető. Nem tudom, hogy minden szinten így van-e, de az biztos, hogy rengeteg a felegyenesedésre képtelen gugoló pózban élő söprögető ember, akiket szemmel láthatóan mindenki más mélységesen megvet. Talán egy fokkal jobb, a testileg még nem elkorcsosult takarítóemberek sorsa, ők azok, akik minden irodát, lakást takarítanak naponta. Én még olyat nem láttam, hogy valaki takarítana a saját lakásában, "erre van az aljanép". Az igazán fura a dolgban, hogy tényleg olyan érzésem van, mintha nem is vennék őket emberszámba.

- Rengeteget köpködnek az utcán. Lehet itt kapni, valami vörös dohányszerűséget amit rágnak, sokan attól köpködnek ennyit, mások csak úgy. Ez a köpködés nem olyan mint otthon, inkább mint a western filmekben. Egyébként aki könnyű megmondani, ki él a dohánnyal, mert azoknak mind ronda vörös az összes foga.

- Nem nagyon van olyan, hogy magánügy, vagy személyes szféra. Ha megállok az utcán és úgy nyomkodom a telefonom, szemrebbenés nélkül mögém állnak, behajolnak a képembe és nézik mit csinálok. Az se zavarja őket, ha történetesen magyarul írok valamit és nem értenek egy szót sem. Pár perc alatt simán kisebb tömeget lehet így magad köré gyűjteni.

- Nem is annyira érdekes, mint inkább vérlázító, hogy külföldieknek majdnem minden belépő 25x (igen, huszonötszörös) áron van. Helyieknek 10 rúpia, külföldieknek 250. Persze van kivétel is a Taj Mahal helyieknek 20, külföldieknek 750.

- Mindenki le akarja fotóztatni magát és még ennél is többen akarnak fehérekkel (gondolom ez igaz az összes többi nem indiai rasszra is) pózolni a képeken. Ha Márkkal kértünk volna 10 rúpiát minden rólunk készült fotóért a Taj Mahalnál, máris nem lett volna olyan drága a belépő.

- A térképre mindenki bután néz, nem nagyon értik, szerintem sokan nem is láttak ilyet még. Sajnos ez igaz a taxisokra is.

- A legtöbb városban nincs az európaihoz hasonló utcanév/házszám jellegű rendszer. Neve csak a nagyobb utaknak van, egyébként az egyes városrészek, néha nagyobb háztömbök kapnak nevet. Házszámok vannak, de teljesen össze-vissza, szóval ha csak a címét tudod annak ahova mennél, akkor teljesen esélytelen odatalálni.

- Néhány dologgal kapcsolatban eléggé paranoiásak. Nem lehet fényképet készíteni semmiről ami állami. Hidak, állomások, vasút. Sokszor szerettem volna képet a tömegről az állomásokon, de inkább nem kockáztattam, mert elég sok a katona az ilyen helyeken.

Az elején azt hittem, hogy a dedikált témák kihagyásával rövid lesz ez a poszt, de úgy tűnik csak össze lehet vakarni egy nagy rakás furcsaságot Indiáról.