Mui Ne

Talán ott fejeztem be legutóbb, hogy este 9-kor mély álomba zuhantam, nem tudva mit hoz a holnap. Legnagyobb meglepetésemre jó 12 óra múlva még mindíg nehezemre esett kikelni az ágyból. Az előző napi kellemetlen tapasztalatok alapján a késői indulást elvetettem. Szoba persze továbbra sincs sehol, ahol igen, aranyárban. Végül a legkényelmesebb megoldás az volt, hogy maradtam ahol voltam, az árat is sikerült lealkudnom dupla árra, igen duplára lealkudni!

Napközben a hőség egészen elviselhetetlen. A helyiek napirendjéről az első leckét meg is tanultam, amikor kiderült, hogy 12-16 óra között úgy eltűnik mindenki, mintha szellemvárosban lennék, kajához (reggelihez esetemben) jutni reménytelen volt, a legjobb tanács amit kaptam, hogy próbáljam meg 4 után. Volt mit kipihenni, úgyhogy vissza is mentem a kényelmes légkondicionált szobába és megírtam nektek előre néhány napnyi postot a blogra, ki tudja mikor lesz rá időm legközelebb. Naplemente környékén kimerészkedtem az utcára, mostanra a hely megtelt élettel. Épp csak elfogyasztottam krokodilvacsorámat, majd visszamentem lefeküdni, hogy reggel korán indulhassak. Ennek jegyében fel is húztam az órámat 5-re. A terv az volt, hogy elindulok jó korán, megyek amíg a meleg le nem fordít a motorrol és akkor megpróbálok megállni egy hivatalos henyélőhelyen :) Többször láttam már ezeket útközben, valami árnyékos helyen csomó rongy kihúzva föggőágynak, ahol némi aprópénz ellenében átvészelheted a legmelegebb órákat. Gondoltam kipróbálom ezt is.

Azért az 5órai kelés nem annyira triviális dolog, 5:40 lett belőle, még így is elégedett vagyok, bár így nem tudtam napfelkeltében fotózni a halászhajókat. Ekkor ért a második meglepetés, 6-kor már pezsgő élet van a környéken, f8-kor már kezdenek elpakolni a kajaárusok. Reggelire valami egészen remek vegyestálat ettem meg levest, mindössze 250 Ft-ért. Pont az ilyen esetekre mondják, ki korán kel aranyat lel :) 8 körül már úton is voltam.

Utam első fele sivatagszerű homokdűnés részeken vezetett keresztül, de itt nem csak mutatóban voltak, mint anno Jaisalmer mellett. Lelkesebbek megnézhetik googlemapsen, a műholdas képen is látszanak a különböző színű dűnék. Legtöbbjük egész vöröses volt, ami egész furcsán nézett ki, az egyetlen nagyobb fehér dűne még a helyiek körében is akkora látványosság, hogy fizetőssé is tették a környékét.

Mikor a fenekem már nagyon tiltakozott, megláttam a semmi közepén egy düledező viskót, ami úgy nézett ki, mint ahol lehet kávét kapni, megálltam hát egy rövid pihenőre. Egy idősebb asszony, egy fiatal lány és egy szintén fiatal, de eléggé elhasznált srác voltak ott. A srácról nem tudtam eldönteni, hogy a család része-e vagy vendég. Nagyon kedvesek voltak, bár az összes közös nyelvismeretünk az volt amennyit én tudok vietnámiul, az meg meglepően kevés. Valami miatt itt minden szó csak egy-két szótag és a kiejtésnek hatalmas jelentőssége van. Még a köszönömöt sem mindíg tudom úgy mondani, hogy mindenki elégedett legyen vele. Az elmúlt napokban volta alkalmam gyakorolni a kínait is, komolyan mondom az sokkal könnyebb, de erről majd később.

Ekkor már félúton jártam holott még csak f11 volt, bizakodó voltam hát, ráadásul a térkép kellemes hegyi szerpentíneket ígért folytatásnak. Milyenek a szerpentínek Vietnámban? Min vesztünk össze Angellel? Eljutok-e a hűvösnek igért Da Lat városába? Kiderül a folytatásból...