Yang Qin

Azok tippeltek jól akik szerint nem keresgéltem tovább hotelt, hisz ha találok valamit praktikusan féláron és még egy csinos leány is jár hozzá, ugyan miért mennék tovább. Újdonsült szobatársamat Yang Qin-nek hívták, Kínából jött és valamennyire beszélt angolul, bár ez utóbbival gyakran meggyűlt a bajunk. Sem a kiejtés, sem a hallás utáni felismerés nem volt az erőssége, én még életemben nem betűztem ennyit angolul, az egész olyan volt, mint az amerikai filmekben az iskolai betűző verseny. Ha ez sem segített, jött a telefonos segítség kínai-angol fordító-app formájában.



Még a térképen nézetm, hogy a környéken több tó is van, felvetettem nem megyünk-e el fürödni egyet valahova. Qin is lelkes volt, szereztünk neki egy kölcsön bukót és elindultunk fürdési lehetőséget keresni. A nemzeti ünnep itt is éreztette hatását, akárhova mentünk hihetetlen tömeg volt és minden apróságért fizetni kellett. (pl. lejutni a tópartra) 3 óra és 4 tó után a várostól 25 km-re szürkületben fagyoskodva feladtuk. Itt az emberek nem szeretnek fürdeni a tavakban. Ahol lehetett volna, ott nem szabadott, ha meg épp nem egy egész vidámpark épült a tó köré, akkor egyszerűen nem találtunk olyan helyet ahol lett volna gusztusunk bemenni. Ráadásul a hegyekben a levegő nem is volt annyira meleg, amikor a nap lement már igen hideg volt.

Már egész rég volt, amikor társaságom volt az utazáshoz, most is meghozta a kedvemet sokmindenhez. Társaságban az esti városnéző séta is kellemesebb volt és hosszabbra nyúlt, mintha egyedül lettem volna, ráadásul közben megkezdtem kínai tanulmányaimat :) Másnap rávettem Qint maradjon még egy napot, mert én még maradnék, és így a következő városba is együtt tudunk menni. Végül ebben meg is egyeztünk és hosszú idő óta először valamiféle turistáskodással töltöttem a napot, megnézve a helyi látványosságokat. Ennek külön örülök, mert Da Latban akadt érdekes dolog, a Crazy Houseról majd írok is külön, mert az megér egy önálló bejegyzést már csak a sok kép miatt is.

Harmadnap terv szerint Qinn busszal, én motorral megyek Nha Thrangba ahol majd valahogy újra találkozunk. A napi táv alig volt több 100 km-nél ezért ellazsáltam a délelőttöt, ma meg azért is, hogy ki tudjam vinni Qinnt délben a buszhoz, majd visszamentem a hotelba neten megnézni a nha thrangi szálláslehetőségeket. Ezt nem kellett volna! Pont mire indulni készültem leszakadt az eső. Úgy kezdődött, mint egy komoly otthoni nyári zápor, majd pár perc után rendesen beerősített. Az utcák pillanatok alatt folyókká váltak, az ablakból nézni még határozottan érdekes is volt.

Amikor kicsit alábbhagyott az eső, most vagy soha alapon felkerekedtem. A hotel tulajdonos hölgy nagyon kedves volt és adott nekem egy helyi poncsószerűséget, amit az ember nem csak magára húz, de a motort is beleveszi. Ez önmagában is érdekesen néz ki, de később rájöttem, hogy mögöttem van még egy fejlyuk, szóval ez a poncsó ráadásul kétszemélyes.
Az eső a bolondját járatta velem. Amint elindultam újra rákezdett és aztán így is maradt még vagy egy óráig. Persze az utolsó porcikámig átázni nem tartott ilyen sokáig, az csak néhány percet vett igénybe. Ezt a jelenséget tulajdonképpen nem is értem, mert ahogy a képen is láthatjátok elég rendesen felszerelkeztem. Az utak állapota is nyújtott némi kihívást. Ekkora mennyiségű eső még a hegyi utakról sem tudott elfolyni rendesen. Bővizü átfolyások és tengelyig érő többszáz méteres tavacskák voltak mindenhol. Utóbbinak komoly hátránya, hogy a kereket elnyelő kátyúk teljesen láthatatlanná váltak. Az útnak ezen a szakaszán fáztam, féltem és biztos voltam benne, hogy ilyen tempóban napok alatt sem érek a tengerpartra.

Egy óra múlva kicsit kitisztult az idő, így a nap során először megláttam milyen gyönyörű környezetben vezet is az utam, ha másért nem önmagában ezért is kár az esőért.
Megálltam egy kis hegyi faluban, ettem egy szendvicset, melengettem a kezeimet a parázsnál míg készült a kávém. Szokás szerint az ilyen elhagyatott helyeken egy szót sem értenek angolul, de mindenki nagyon kedves és mosolyog. Az emberek egy része mindenáron beszélgetni akar és itt is működik az otthoni recept, mikor látja, hogy nem értem a vietnámit, akkor lassabban és hangosabban mondja :) Kicsit közelebb jutva az ideális testhőmérséklethez, tovább indultam a még mindíg szemerkélő esőben.

Egy későbbi pihenő során kibontottam a hátizsákom a ráaggatott nejlonokból és felvettem minden meleg ruhámat. Öltözködés közben rájöttem, hogy alíg egy órám van sötétedésig, és még legalább 2 órányi táv van hátra, azt meg nem volt nehéz kitalálni, hogy itt a hegyi szerpentínen nem lehet túl jó sötétben. Elredeztem hát mindent és nekiindultam kicsit sietősebben. Ezúttal lefelé vezetett utam, így a motorral sem voltak gondok és itt az útminőség is meglepően jó volt. A siettség hamar felhőtlen (na jó, felhők még voltak) kanyarvadászattá változott, még arra is alíg tudtam rávenni magam, hogy megálljak legalább egyszer látványt fotózni, de hát a kép nem is igazán adja vissza.

A hegyekből még bőven világosban kiértem, onnan meg lényegében jó minőségű, nyíl egyenes, forgalom nélküli út vezetett Nha Thrangig, szóval szerencsém volt. Itt egy kicsit bele is húztam, de 80 környékén Angel hangos morgással adta tudtomra, hogy a 70-et jobban szereti. A vad száguldás eredménye, hogy egyrészt felment a fogyasztás 2 literre, másrészt mivel erre nem számítottam, másnap is is fogyott a benzinem. A könnyű motor nagy előnye egyébként, hogy tolni is könnyű ha kifogy a benzin :)

Nha Thrangban megkerestem Qint aki türelmesen várt rám valahol egy utazási irodában, majd viszonylag könnyen találtunk szállást is. A következő napot még együtt töltöttük a tengerparti városban lófrálva, majd külön váltak útjaink. Ő elbuszozott Hanoiba ahonnan már hazatér, én meg akartam még maradni egy napot, végül kettő lett belőle. Ha most itt nem szakítom félbe az írást, akkor 3 is lesz, szóval egyéb részletekkel inkább később szolgálok.