Másnap reggel a főnök közölte, hogy ő most elhúz a beachre és ha össze tudok szedni 5 vendéget 11-ig, aki hajlandó felháborítóan sokat fizetni (10 USD) azért, hogy kivigyük őket a beachre, akkor menjek én is velük. Normál esetben a munkámnak azt a részét, hogy tukmálni kéne a túrákat, csak takarékon csinálom mert nem szeretek én emberekre ráerőltetni dolgokat. Ez esetben félretettem az kételyeimet és 11-kor a kisbuszban ültünk a vendégekkel útban a beachre. Azt csak csöndben jegyzem meg, hogy azóta sem volt beachrun egyszer sem, mások nem tudják összevakarni a szükséges 5 embert :-)
Még hasznosnak is éreztem magam, mert a sofőrnek fogalma sem volt hova kell menni és nekem is csak egy szórólapot nyomtak a kezembe, szóval egész nagy kihívás volt a sematikus térképet összeegyeztetni az igencsak hiányos googlemapsel.
Mikor megérkeztünk valahova, az út le volt zárva az utolsó métereken. A sofőrrel nem sikerült zöldágra vergődni és a telefonos segítséggel is felsültünk, elindultam hát felderíteni a terepet. A látvány ami fogadott komolyan meglepett. Ezúttal nem hazudott a szórólap, ez valóban egy privát partszakasz volt, a fehér homokos érintetlen tengerparton egyedül a bárként és pihenőrészként szolgáló néhány pálmaviskó "rontotta" a képet. Megkönnyebbültem, ez így mégis megér 10 dollárt, nem vertem át én senkit.
Az igazat megvallva az idillt csak egy darabig élveztem, a vízparti semmittevés sosem volt az én műfajom. Ráadásul kezdtem kijózanodni az előző esti buliból, márpedig az napközben nem a legjobb ötlet. Szerencsére akadt kényelmes fekhely a parton, nem volt semmi akadálya a délutáni szunyókálásnak. Azért megjegyeztem a főnöknek, hogy remlélem értékeli, hogy praktikusan dupla műszakokat húzok le, mert ha délelőttös vagyok, akkor is ott lógok délután a bárban és lényegében ugyanazt csinálom, mintha dolgoznék. (iszom és dumálok)
A következő napokról már nincsenek ennyire részletes emlékeim. Részben azért, mert talán kevesebb kiugró esemény volt, részben pedig azért, mert a tompa, fáradt, másnapos érzés kezdett állandósulni. Kicsit talán ingerültebb is voltam az átlagosnál, ami ebben a munkakörben azt gondolnám nem az igazi, de végül megtaláltam azokat a vendégeket, akiket egy jól elhelyezett beszólással lehet "szórakoztatni" :-)
A kép akkor készült amikor megkérdeztem mi itt a legerősebb cucc. Azt mondták, a fountain of fire, de azt általában nem egy, hanem 3 embernek szolgálják fel, mert tényleg üt. Azt hiszem elkelne ide némi pálesz, ha szerintük ez az ütős, bár tény hogy látványnak nem rossz.
Úgy alakult, hogy valamelyik éjjel pár órával az igencsak ittas lefekvés után józanul ébredtem. Ez csak akkor hangzik jól, ha nem teszem hozzá, hogy mindez azért volt, mert a 39 fokos lázzal járó rengeteg izzadás úgy tűnik segíti az alkohol kiürülését is. A hidegrázás és a saját izzadságodban úszkálás annyira nem kellemes dolog, alig vártam, hogy felkelhessek kezdeni a műszakot.
Megpróbáltatásaim sajnos nem értek itt véget, épp ellenkezőleg, ez még csak a kezdet volt, de erről majd a következő alkalommal...