2013. május 31., péntek

Dolgos mindennapok

Felháborító módon harmadik munkanapomon dolgoznom kellett, de ez nem hagyott mély, lassan múló sebeket, élveztem szinte minden percét. Ezúttal valóban reggel 7-kor kezdtem és mire megküzdöttem a reggelimmel meg is érkezett a busz Hanoiból. Innentől kezdve tömve volt a hely 2-ig. A délelőtti műszak nagyjából úgy épül fel, hogy a reggeli Hanoiból érkező buszról leszáll egy méretes tömeg, egy részük szeretne becsekkolni, a többiek a délutáni busszal mennének is tovább Hoi Anba. Ami közös bennük, hogy mind buszon töltötte az egész éjszakát, nagyrészük nem nagyon tudott aludni így a gyötrő hőség mellé még rettenetesen kimerültek is. Na őket kell valahogy vidáman tartani délig (check in) illetve 1-f2-ig (a délutáni busz). Ez egyébként könnyebb mint elsőre hangzik, úgy tűnik, azoknak akik még nem hallották a sztoriaim, elég szórakoztatóak. Hiába, a sok évnyi folyamatos ismétlés csak tökéletesre csiszolta őket :) De a viccet félretéve, valóban élvezetes dolog csak úgy dumálni az emberekkel, az esetek 99%ában még érdekel is amit mondanak. Eddig csak egy unalmas szingapúri srác volt, na akkor nem volt őszinte a mosolyom, de ettől eltekintve minden remek. Az első napokban próbáltam magam türtőztetni és a délelőtti műszakban visszafogni magam, de egy idő után feladtam. Marha meleg van itt, a sört meg ingyen kapom. 1-2 körül megy el a délutáni busz, a munkaidőnek 3-kor van vége, a kettő között nehéz a túlélés, nem történik semmi. No hát így nézne ki egy normál délelőtti műszak.

Másnap reggel a főnök közölte, hogy ő most elhúz a beachre és ha össze tudok szedni 5 vendéget 11-ig, aki hajlandó felháborítóan sokat fizetni (10 USD) azért, hogy kivigyük őket a beachre, akkor menjek én is velük. Normál esetben a munkámnak azt a részét, hogy tukmálni kéne a túrákat, csak takarékon csinálom mert nem szeretek én emberekre ráerőltetni dolgokat. Ez esetben félretettem az kételyeimet és 11-kor a kisbuszban ültünk a vendégekkel útban a beachre. Azt csak csöndben jegyzem meg, hogy azóta sem volt beachrun egyszer sem, mások nem tudják összevakarni a szükséges 5 embert :-)
Még hasznosnak is éreztem magam, mert a sofőrnek fogalma sem volt hova kell menni és nekem is csak egy szórólapot nyomtak a kezembe, szóval egész nagy kihívás volt a sematikus térképet összeegyeztetni az igencsak hiányos googlemapsel.
Mikor megérkeztünk valahova, az út le volt zárva az utolsó métereken. A sofőrrel nem sikerült zöldágra vergődni és a telefonos segítséggel is felsültünk, elindultam hát felderíteni a terepet. A látvány ami fogadott komolyan meglepett. Ezúttal nem hazudott a szórólap, ez valóban egy privát partszakasz volt, a fehér homokos érintetlen tengerparton egyedül a bárként és pihenőrészként szolgáló néhány pálmaviskó "rontotta" a képet. Megkönnyebbültem, ez így mégis megér 10 dollárt, nem vertem át én senkit.
Az igazat megvallva az idillt csak egy darabig élveztem, a vízparti semmittevés sosem volt az én műfajom. Ráadásul kezdtem kijózanodni az előző esti buliból, márpedig az napközben nem a legjobb ötlet. Szerencsére akadt kényelmes fekhely a parton, nem volt semmi akadálya a délutáni szunyókálásnak. Azért megjegyeztem a főnöknek, hogy remlélem értékeli, hogy praktikusan dupla műszakokat húzok le, mert ha délelőttös vagyok, akkor is ott lógok délután a bárban és lényegében ugyanazt csinálom, mintha dolgoznék. (iszom és dumálok)

A következő napokról már nincsenek ennyire részletes emlékeim. Részben azért, mert talán kevesebb kiugró esemény volt, részben pedig azért, mert a tompa, fáradt, másnapos érzés kezdett állandósulni. Kicsit talán ingerültebb is voltam az átlagosnál, ami ebben a munkakörben azt gondolnám nem az igazi, de végül megtaláltam azokat a vendégeket, akiket egy jól elhelyezett beszólással lehet "szórakoztatni" :-)
A kép akkor készült amikor megkérdeztem mi itt a legerősebb cucc. Azt mondták, a fountain of fire, de azt általában nem egy, hanem 3 embernek szolgálják fel, mert tényleg üt. Azt hiszem elkelne ide némi pálesz, ha szerintük ez az ütős, bár tény hogy látványnak nem rossz.

Úgy alakult, hogy valamelyik éjjel pár órával az igencsak ittas lefekvés után józanul ébredtem. Ez csak akkor hangzik jól, ha nem teszem hozzá, hogy mindez azért volt, mert a 39 fokos lázzal járó rengeteg izzadás úgy tűnik segíti az alkohol kiürülését is. A hidegrázás és a saját izzadságodban úszkálás annyira nem kellemes dolog, alig vártam, hogy felkelhessek kezdeni a műszakot.

Megpróbáltatásaim sajnos nem értek itt véget, épp ellenkezőleg, ez még csak a kezdet volt, de erről majd a következő alkalommal...

2013. május 30., csütörtök

Bach Ma Nemzeti Park

Régen jelentkeztem már, ennek több különböző oka is volt, de kezdjük az elején...

A korán kelés sosem volt erősségem. Végtelenül büszke voltam magamra, amikor pontban reggel 8-kor bár kissé még szédelegve, de lent álltam a recepciónál munkára készen. Így még inkább váratlanul ért a lecseszés, hogy miért késtem. Az órára nézek, de még mindíg csak 8:01, hitetlenkedve kérdezek vissza, majd közlik, hogy a délelőtti műszak 7-kor kezdődik. "Ja bocs, nem tudtam. Nekem a főnök tegnap 8-at mondott." Phuong a délelőtt managerlány szúrós tekintettel közli. "Az nem kifogás, a bocsánat meg kevés lesz, műszak után jövök a lányoknak egy fagyival!" Sokan vannak ám itt egy műszakban, de egye fene, úgy tűnik az újfiút a világon mindenhol szivatják. Közben Hando (a főnök) kidugta az orrát az odujából és megerősítette, hogy ő vezetett félre, szóval nagy dráma nem volt. Csak hát nem jó az elő napon késni, pláne szívás ha nem is tudok és tehetek róla.
Hando szólt, hogy majd megyünk valami nemzeti parkba meg a beachre, de nem nagyon esett le, hogy mikor, miért, vagy hogyan. Kikértem a reggelimet, épp elkezdeném enni, amikor szól, hogy akkor indulunk is. Annyi időm még pont volt, hogy felrohanjak az emeletre a fürdőgatyámért, meg egy törölközőért. Mire leértem a reggelimet becsomagolták és rögtön be is tuszkoltak egy kisbuszba, Handoval, Jackel meg az egyik vietnámi lánnyal.

Európai hostel feeling

Ugyan szép kacskaringós hegyi ház erre kevesebb van, de ilyen kis vacak hosteleket ki lehet fogni Berlinben is :)

2013. május 27., hétfő

A vietnami nyelv nehez! 1

Ma sok nevetessel egybekotve tanulam egy nagyon fontos dolgot. Azt azert rogton az elejen elarulom, a nevetesnek rossz vegen voltam. A vietnami kiejtes nagyon nehez es egy apro hang is nagy kulonbseg lehet.
khong co chi - nagyon szivesen
khong co chim - nincs peniszem

Hat ovatosan az udvariassaggal!

2013. május 26., vasárnap

Adásszünet

Ha már Péter kipróbálja a munkát a mesés keleten, gondoltam én meg kipróbálom a szabadságot a dekadens nyugaton - a végeredmény nagyjából ugyanaz, kocsmákban kötök ki és valamiért adnak ingyen sört :) Sajnos kasmíröltöny nincs, de talán majd legközelebb :)
A mellékelt képen nem a kamera torzít ilyen csúnyán, csak így sikerült építkezni :)

2013. május 17., péntek

Az első munkanap

Majdnem dél volt mire megegyeztünk a tulajjal a munkáról, 3-kor már kezdtem is a délutáni/éjjeli műszakot. Persze 3-kor nincs az az idióta aki kidugja az orrát a légkondicionált szobából, a hely pangott az ürességtől. Szóval csak ülök ott és unatkozom. Jól esne egy sör, de próbálok óvatos lenni az elején, csak egy kólát kérek. Elolvasgatom a szórólapokat, hátha valamelyik vendég a túrák után érdeklődik majd, tudjak mit válaszolni. Akkor még azt hittem legalább ez az én dolgom, később kiderült ez sem.
Közben rájöttem, lassan 33 leszek és életemben először dolgozom olyan helyen ahol van munkaidőm. Előfordult már, hogy mikor épp dolgoztam, fárasztónak találtam, de az semmi ahhoz képest, amikor munkaidő van, és nem történik semmi. Megöl az unalom, holott egy bárban ülök és az a dolgom, hogy élvezzem az életet.

Közben megérkezik Jack is, próbálom faggatni mi a dolgunk, de nem valami segítőkész, ő is csak annyit mond, érezzék jól magukat a vendégek, dumáljak velük meg minden. Kezdem egy kicsit elveszve érezni magam. Rákérdezek az iratlan szabályokra, mennyit illik enni/inni és társaik. Kézzelfogható választ továbbra sem kapok. Nagyon meleg van, feladom és kérek egy sört. A sör mellé kapok egy számlát, meg egy tollat. Tessék??? Semmi gond, kiderül csak alá kell írnom és rendben is vagyunk, csak a standolás miatt kell.
Néhány sörrel később egy srác megkérdezi melyik sört ajánlom neki, mondom még csak a Festivalt kostoltam, de az jó. Ő rendel hármat, én meg megjegyzem magamnak, hogy csak azért, hogy tudjak válaszolni az ilyen kérdésekre meg kell kóstolnom a többi sört is. Megkérdezem az épp mellettem ivó Jacket, Jack, most már dolgozunk?...

Néhány órával később már lelkiismeretesen végigkóstoltam a söröket, épp a feladatkörömnek megfelelően szóval tartok 3 csinos leányt. Mikor Jack arra jár megkérdezem, Jack, most már dolgozunk?..

A sörök fogynak, az idő repül észre sem vettem, de már rendesen benne járunk az estében és én még mindíg nem csináltam mást mint dumáltam és ittam. Egyszercsak épp egyedül maradok. Körbenézve látok egy kártyázó társaságot, Jack is ott ül. Becsatlakozom én is, elmondják a szabályokat és verjük a blattot a bár egyik hátsó asztalánál. Mikor a többiek nem figyelnek odaszólok, Akkor most dolgozunk, ugye Jack?

Az este hátralévő részében már ha valaki kérdezi lelkesen újságolom, hogy én most épp dolgozom és csak a nyomaték kedvéért meghúzom a sörömet. 11-kor zárunk, van igényem némi összegzésre, meg is kérdezem. Ezt kell majd csinálnom máskor is. Majdnem, ha egyedül leszek esténként, nekem kell majd elkurjantanom magam, a happy hour kezdetén, talán menni fog majd az is...

Volt közben egy kérdés, ami egész nap nem hagyott nyugodni. Vajon mi lehet a státuszom? Fizetett vendég? Hivatásos partiarc? Főfogyasztó? Jólléti menedzser? (Kenéz kedvéért jólléticsóka?) Jack szerint Party Priest, szerintetek?

2013. május 16., csütörtök

Hivatásos kocsmatöltelék

Elfáradtam, úgy döntöttem pihenek egy kicsit. Egy ideig, csak iszom, kajálok és dumálok a többi utazóval, néha kell ilyet is. Persze ezt sem tudom úgy csinálni mint mások, keményen megalkudtam az árra, mert ha az ember nem figyel sok pénzt el lehet enni-inni. Végül helyi viszonyokhoz képest egész jól megfizetnek mindezért :-)

2013. május 15., szerda

A vietnámi leves

Egy kellemesen elhagyatott halászvárosban összefutottam két Londonban élő vietnámi sráccal egy este. Elindultunk vacsora után nézni, de nem csak úgy bele a vak világba, mert a srácok konkrétan kerestek valami levest, a nevét sajnos már elfelejtettem, pedig lenne jelentőssége. Mikor a név nem mondott semmit, elkezdték magyarázni, hogy ez egy tésztaleves hússal meg zöldségekkel benne. Mondom, hát hogyne ettem volna, minden második nap, csak nem tudtam hogy hívják, néha ízlik, néha nem. Kiderült, nagyobbat nem is tévedhettem volna. Elmagyarázták, hogy máködik a vietnámi leves mint műfaj...

2013. május 14., kedd

Hány éves a kapitány?

Emlékeim szerint akad közöttetek aki szereti a hülye vagy érelmetlen kérdéseket, itt van hát az eheti:

Vajon mennyi piálással lehet megkeresni egy háromrészes rád szabott kasmíröltöny árát?

Megfejtéseket a kommentekbe várom, nyeremény a szokásos, mert még nem vitte el senki. Időközben én is előrukkolok majd egy megoldással, de csak miután megkaptam a hülye válaszokat a hülye kérdésre.

Kiuzetes a kanyarparadicsombol

Tegnap keson ebredtem, mar bele is torodtem, hogy ujabb napot toltok Hoi Anban. Aztanahogy kileptem a hotelbol es melbevagott a hoseg, valahogy eltunt belolem Pato Pal ur. Gyors reggeli utan kapkodos csomagolasba kezdtem, amugy is teli zsakom nehezen nyelt be plusszba egy oltonyt es egy inget. Majdnem sikerult is kijelentkeznem a deli hataridore.

Ugy dontottem ismet leterek a forgalmas foutrol, ezuttal a tengerparton kanyargo utat valasztottam. Mar a terkepet nezve is gyanus volt, hogy lesz benne szintkulonbseg, de azt nem gondoltam, hogy 5-10 km-nyi 10%-os emelkedo var ram. Sikerult is pontosan lemerni hogy allunk, a 8%-os emelkedon meg fel tudunk menni, 10-nel mar megcsuszik a kuplung. Olyan ez, mint ehesen nezni, ahogy masok falatoznak egy kivalo etteremben.
Persze aki felmegy le is jon, eljon meg az en idom! A csucsra elve csodalatos latvany tarult elem. Hegyek, tenger, a tavolban homokos part, csodalatosan kanyargo aszfalt. A tobbire nem emlekszem, emlitettem mar a kanyargo aszfaltot?

2013. május 13., hétfő

Úttalan utakon

Részleteket már megosztottam veletek két nyomorúságos napomból, ideje hogy kikerekítsem a történetet.

Az első nap korai kelés, remek reggeli és kicsit kései indulás után, rögtön az első lámpánál komoly döntést kellett végre meghoznom, amit eddig csak halogattam. A következő biztos célpont Hoi An még mindíg napon kívüli távolságra van, el kell hát dönteni, merre induljak oda és hol szálljak meg este. Az egyenes út a tengerpart közelében az 1-es főút, amin gyorsan lehet haladni, de igazi pokol. Irtózatos hőség, rengeteg hatalmas forgalom, és iszonyatos por amivel folyamatosan tele a szemem. Cserébe gyors és kiszámítható. A másik lehetőség kerülő a hegyekben, amiről semmit nem tudok, de a hegyekben eddig jobbak voltak az útviszonyok, az idő kellemesebb, a városok hangulatosabbak. Cserébe komoly kerülő, így még két nap alatt is sietni kell, hogy odaérjek és valójában semmit nem tudok róla.
Gyors mérlegelés után a hegyek felé vettem az irányt...

2013. május 12., vasárnap

A vietnámi kávé

Lelövöm a poént rögtön az elején, a vietnámi kávét szeretem! Hidegen is, melegen is, bár utóbbit praktikus okokból nehéz megvalósítani. Lássuk miért...


A környékbeli országokból érkezve, természetesnek tűnik, hogy a turistára híg, édes jegeskávét tukmálnak a helyiek. Sok helyen nem is nagyon lehet mást kapni. Ez nem különösképpen jobb vagy rosszabb mint bárhol máshol, ami számomra annyit tesz, hogy időnként megteszi, ha éppen olyanom van.
Aztán elhagytam a nagyvárost, majd a kisebb turistás városokat is és olyan helyekre evett a fene, ahol fehérembert még csak képen láttak. Szerencsére addigra tudtam, hogy a kávét itt nemes egyszerűséggel a franciák emlékére cafe-nek hívják, ahol az e kicsit é-be hajlik, de mindenképpen röviden ejtik. Ezt csak azért emelem ki, mert itt nagyon fontos a kiejtés, egy hangot nem tökéletesen ejtessz egy szóban és máris nem akarnak megérteni. Mellesleg úgy írják le, Ca Phé amit bevallom őszintén csak egy idő után fejtettem meg, de most már azt is tudom, hogy ha marhahusis tésztalevest akarok, azért nem kapok, mert a Phó az kiejtve nem pó, hanem fő. Na de vissza a kávéhoz...

2013. május 11., szombat

Az angyalok nem halnak meg, ugye?

Egy bizonyos kor felett az emberek ket veglet fele tendalnak az orvossal kapcsolatban. Ha a haziorvosoknal levo tomeget veszem, akkor azt mondanam, hogy foleg a nyugdijasok nagyobb resze hobbibol jar az orvoshoz. A varoban lehet pletykalni, a doki kedvesen szol hozza es ha szerencseje van meg valami nyavajat is talalnak es akkor lehet panaszkodni a szomszedoknak meg a csaladnak akik igy majd talan vegre torodnek vele. A masik veglet aki sosem megy orvoshoz, mert egesz jol erzi magat, de ha dokihoz menne, az ugyis talalna valamit.
Na valahogy igy jartam en Angellel. Eddig 1600 km-t tettunk meg lenyegeben hiba nelkul, a ket deffektrol igazan nem o tehet. Aztan az utobbi idoben emelkedon, ha nagyobb gazt adtam megcsuszott a kuplung neha. (vagy tudom is en mi van ebben helyette.) Gondoltam elviszem szerelohoz, nezze meg.
Hiba volt! Hiaba tunt ugy, hogy ertenek angolul, minden mast nekialltak javitani, csak a valto kornyekere nem mentek. Megallapitottak, hogy vizes a benzin, nyilvan mert esoben mentem, de a teljesitmennyel eddig sem volt bajom. Aztan tobb kerulovel vegul eljutottunk odaig, hogy megertettek mit akarok. Orvoslatkent toltottek meg olajat a motorba, mert szerintuk keves volt, es szerintuk ez majd megold mindent.
Lelovom a poent, minden maradt a regiben, egy-ket aprosagtol eltekintve:
esoben vizet kap a karburator
eszrevettem, hogy kezd kattogni a kormanycsapagy
vagy az elozo szerelo toltott keveset, vagy Angel eszi az olajat
a problemaim nem oldodtak meg, de a szerelok szetlocsoltak a benzinem es meg fizettem is az egeszert, megjegyzem legalabb nem sokat.

Szoval akinek nincs komoly baja, ne menjen orvoshoz!

Da Lat

Da Lat különleges hely 1500m-es magasságban a hegyekben. A végeláthatatlan rizsföldeket itt virág, eper és kávéültetvények váltják fel. A tengerszint közeli síkságok hősége után a hőmérséklet kellemesen hűvösnek hat, noha a nap itt is hihetetlen erővel perzsel. Először úgy voltam vele, hogy ha a várost semmi mást nem nyújt, csak annyit, hogy végre lehülhetek egy kicsit, már akkor is megérte idejönni. Üdítő változatosság volt, hogy az esti sétához pulóvert is vittem magammal (Bár végül nem volt rá szükség.) és ha éjszakára nyitvahagytam az ablakot, hajnalra bizony már szükség volt a takaróra.

2013. május 8., szerda

Menekules a bikatorrol

videoMegalltam egy keresztezodesben megnezni a terkepet es kulonos zenere lettem figyelmes. Kicsit odebb megleltem a forrasat es,  a latvany pedig meg erdekesebb volt. Egy oszlopos haz elotti kisebb betonplacc kozepen egy oszlop,  hozzakotve egy bika,  ami holtan fekszik a foldon es egy tucatnyi no tancolja korbe,  kb ugy mint a filmekben az indian esotanc,  vagy az afrikai torzsi szerartasok. (Valami fura okból kifolyólag a youtube-os verziót nem tudom ide betenni most. Ha valakit érdekel az alábbi linken megnézheti jobb minőségben: link )

Mikozben boszen videozok es fenykepezek,  arra lettem figyelmes,  hogy kulonos par rohan el mellettem. Egy kozepkoru no egyik kezeben kancso,  masikban felespohar, uldoz egy ferfit es futtaban probalja letolteni a pohar tartalmat aldozata torkan. Visszafordulok a temam fele,  de mire eszbekapok a no mellettem all es probal behuzni egyet a poharral. Az elso probalkozast egesz ugyesen haritom,  a masodik az ingemen kot ki. Ennek a fele se trefa,  itt bizony fizikai erovel tukmalnak. Mutogatok a motorra es hajtogatom,  hogy Hoi An,  ami mai uticelom neve es meg eleg messze van,  de ez nem hatja meg. A kozben ujratoltott poharral ismet ramtamad. Megadom magam,  nem egyenloek az eroviszonyok. Legnagyobb meglepetesemre nem az otthon szokasos disznotoros keritesszaggato helyi megfelelojet kaptam,  hanem egy igazan kellemes rizspalinkat. Kozben volt alkalmam megallapitani,  hogy a no harci kedve jo esellyel szinten a kancsobol taplalkozik,  de semmi gond,  gyozott,  beken hagy es uj aldozat utan kutat.
Nyugalmam rovid ideig tart egy mapszitta,  kocosfogu ficko megragadja a karom es a mulatsag iranyaba rangat. Persze en meg mindig a motoron ulok,  minden eromre szuksegem van,  hogy ne rantson el motorostul. Neki is beprobalkozom Hoi Annal,  ot sem harja meg. Mutogatja,  hogy tamasszam le a motort es jojjek,  kozben egy pillanatra sem ereszt es folyamatosan rangat. Ha ilyen az amikor kedvesen invitalnak,  nem szeretnem tudni milyen az amikor aggresszivek. Probalnek merlegelni,  de ilyen korulmenyek kozott nem lehet,  mikor egy pillanatra lankad a figyelme,  inditozok (szerencsere a motort szokas szerint 1-esben hagytam),  gazt adok es kiszakitom magam karmaibol.
Utkozben immaron nyugodtabb korulmenyek kozott probalok merlegelni,  vegulis meg mindig visszamehetek. Maga az esemeny erdekel. Meg a stilust is tudnam kezelni,  de az tuti,  hogy nem usznam meg lereszegedes nelkul,  felteve,  hogy 5 percnel tovabb maradok. Kozben nalam az osszes cuccom,  amit nem akarok orizetlenul hagyni es az alvast is nehez lenne megoldani,  mert reszegen ugyan nem ulok itt motorra. Fajo szivvel de ezt most ki kell hagynom…
Kozben az eg ram mordult,  hogy induljak mar. Igaza van,  komoly kesesben vagyok.

2013. május 7., kedd

Van aki semmibol sem tanul

A tegnapi nap tartogatott nehany kellemetlen fordulatot, egy reszet meg meg sem irtam. Minden nehezseg kozul az esot es a sotetet emelnem ki, azok nehezitik meg igazan a dolgot? Hogy tanultam-e belole? Nezopont kerdese. Felkeltem 6–kor, hogy hosszabb legyen a nap es rogton megallapitottam, hogy nem is baj, mert fenyegeto zivatarfelhok sorakoznak a tavoli horizonton. En meg ahelyett, hogy falnam a kilometereket amig lehet, a kiados reggeli utan beultem egy kavera es most varok, hogy lecsopogjon. Hogy megis miert, hisz en nem is kavezom reggelente? A valasz egyszeru, itt mindenki ezt csinalja es az emberek akkor a legnyitottabbak, amikor te is veluk csinalod amit altalaban szoktak. Ma mar tobbet mosolyogtak ram es beszeltek hozzam, mint egy turistasabb varosban egy nap alatt, pedig csak egy oraja jottem ki a szobambol.

2013. május 6., hétfő

replay

Az elso deffektnel sem volt konnyu megtalalni, hogy mi a jo benne, a masodiknal meg nem. Gondolom nem az, hogy mindez azert van, mert a szerelo nem nezte meg a kolsoben maradt-e valami. Talan az sem, hogy a masodik szerelo nem hitte el nekem, hogy van ott gond, keresse csak, hisz a masodik, vadi uj belson ugyanott van a lyuk mint az elson. Akkor nyilvan az ad okot az optimizmusra, hogy 100km-en belul tobb reoter is van, de hotel nem nagyon, nyilvan jo lesz sotetben menni.
Szoval fizetek az uj belsomert es kulsomert es akkor mar csak aludni kene ma valahol. Hozzateszem, lassan ram is ferne.

Kenyszerpiheno

Ha optimista akarok lenni azt mondom nyertem ma egy vezeteatechnika treninget,  de ennyi optimizmus a vilagon nincs. Szoval maradjunk inkabb annyiban,  hogy megszivattam magam eleg tisztessegesen. Meg reggel is sokat gondolkodtam rajta,  eszakra induljak-e a tengerparton,  a forgalmas 1-es uton,  vagy probalkozzak inkabb a hegyekkel,  ami hosszabb,  de varhatoan kellemesebb. Vegul az utobbi mellett dontottem,  de hat nem mind arany ami fenylik! Az elso 30km meg renben volt,  kesobb hoszabb-rovidebb szakaszokon murva valtotta az aszfaltot,  majd volt foldut illetve buckas murva is neha,  az aszfalt vegul teljesen eltunt,  csak azert van belole nehanyszaz meter idonkent,  mert a katyuk azon utnek igazan.
A nehezitest az adja,  hogy rengeteg teherauto jon szembe,  altalaban az en oldalamon annyira a padkara huzva,  hogy felre kell allni. Es akkor azt meg nem is emlitettem,  gogy indulaskor kiszamoltam, 50-es atlagot kene hoznom,  hogy idoben odaerjek. Gondolom azt mer mindenki kitalalta,  hogy ez nem megy. En hulye, meg arra pazarolom az idom,  hogy ucsorgok a szerelonel amig kicsereli a lyukas gumit!
Tortent ugyanis,  hogy kezdtem kicsit nyulosnak erezni a motort,  gondoltam megnezem mi van. Nagy szerencse,  mert amikor a gumi eleresztette a nyomast,  meg 20-rol is nehez volt eses nelkul megallni. Szerencsere hamar talaltam egy hazat ahol kaptam egy pumpat. Komoly dilemma volt,  hogy ezutan,  hogy a szereloig milyen tempoban menjek. Ha tul gyorsan megyek,  konnyen eses lehet belole,  ha hirtelen elmegy a guminyomas,  ha tul lassan,  talan nem erek oda a szerelohoz egyaltalan.
Vegul talaltam szerelot,  kavat is adtak es a maradek kekszemet elcsereltem mangora a katonat jatszo kissraccal. Az idillt csak az zavarja,  hogy nem ertik miert nyomkodom ezt a vagodeszkat :-)

2013. május 5., vasárnap

Meg elegge az elejen jarok

Yang Qin

Azok tippeltek jól akik szerint nem keresgéltem tovább hotelt, hisz ha találok valamit praktikusan féláron és még egy csinos leány is jár hozzá, ugyan miért mennék tovább. Újdonsült szobatársamat Yang Qin-nek hívták, Kínából jött és valamennyire beszélt angolul, bár ez utóbbival gyakran meggyűlt a bajunk. Sem a kiejtés, sem a hallás utáni felismerés nem volt az erőssége, én még életemben nem betűztem ennyit angolul, az egész olyan volt, mint az amerikai filmekben az iskolai betűző verseny. Ha ez sem segített, jött a telefonos segítség kínai-angol fordító-app formájában.

2013. május 3., péntek

A vietnámi utakon

A hölgy a másik kezében gyermekét fogja!
Érdekes dolog az önálló közlekedés Vienámban. Az első szembetűnő dolog, hogy elképesztően sok a motor  és kevés az autó. Ránézésre a városban 20-30 motorra jut egy autó, az utakon talán 10:1 az arány. Amikor motorról beszélünk, az sem ugyanazt jelnti mint otthon. Nagyrészük robogó, vagy az enyémhez hasonló motor/robogó hibrid, általában 100cm3 környékén. Ha jól értem itt 50cm3 alatt egyáltalán nem kell semmilyen jogosítvány, mégsem látok túl sokat ezekből, ha tippelnem kéne sokan simán jogsi nélkül vezetik a nagyobb motorokat.
Ami engem még ennél is jobban meglepett, a 170cm3 feletti motorok vezetése külön engedélyhez kötött, amit csak akkor kaphatsz meg, ha tagja vagy egy helyi motoros klubbnak. Sok olyat olvastam neken, hogy jöttek a külföldi motorosok az otthoni motorjaikkal ami értelemszerűen nagyobb 170cm3-nél és a rendőrök elkobozták, illetve sokat költöttek útközben kenőpénzre. Ennek megfelelően nem is nagyon vannak nagyobb motorok, egy kezemen meg tudom számolni hányat láttam eddig. A motoros klubbok előtt inkább százegynéhány köbcentis softchopperek sorakoznak, ami otthon inkább a gimnazista vagányok villantásának eszköze.

A nagyobb városokban a forgalom kaotikus. Különösen érvényes ez Ho Chi Minh Városra. Én ugye szeretem az ilyen  kihívásokat, meg hát Indiában is edzőtáboroztam már, de akadt egy-két érdekes helyzet. Főleg a gigantikus körforgalmak használata trükkös, ott ugyanis látszólag semmi szabály nincs és adott pillanatban 50-100 jármű tartózkodik odabenn, akik mind mennének valamerre, de hogy merre, azt tippelni kell, mert az indexet senki sem használja.
Az összes lámpánál van visszaszámlálás, hogy meddig tart az adott jelzés, ezt kedvelem nagyon. Ha jól értem  jobbra kanyarodni akkor is szabad, ha piros a lámpa, vagy legalábbis mindenki ezt teszi. Úgy alapvetően a közlekedési szabályokat csak akkor tartják be valamennyire, ha van jelentőssége, mert pl nagy a forgalom, éjszaka és elhagyatottabb utakon mindenki csak megy amerre akar.

A robogósok tolják lábukkal a vontatmányt.
A várost elhagyva újabb kihívással szembesültem. Olyan ez mint az amerikai filmekben a suli, a nagyobb gyerekek terrorizálják a kisebbeket és nekik mindent szabad. Azt el kell felejteni, hogy elsőbbséged van bárkivel szemben. Néha olyan érzésem van egyáltalán nem érdekli őket, hogy elütnek-e. Előfordult nem egyszer, hogy komolyat kellett menteni, hogy ne jöjjön nekem valami nagy teherautó, ami egyébként könnyedén kikerülhetett volna.
Az előzést általában dudálással jelzik, ez jó. Ha dudaszót hallassz és a tükörben nem látsz semmit, akkor valószínűleg a kanyarban a te sávodban fog szembejönni valaki. Sokszor busz előz teherautót és jön veled szembe a sávodba és a világ legtermészetesebb dolga, hogy te inkább a padkán keress magadnak helyet. Az kicsit ilyesztőbb amikor kettőjüket még egy autó is előzi a te padkádon, de hát mikor az életét félti, kreatív az ember, találsz helyet. Az már kicsit bosszantóbb, hogy a szerpentínen a buszok akkor is előszeretettel használják a teljes útszélességet, ha épp nem is előznek. Szerencsére a hangos dudaszó itt is jelzi, hogy valamire készülni kell.
Ez egy kisebb család, legyen mondjuk 4 fő :)
A helyzet egyébként nem annyira vészes, mint hangzik, egy idő után hozzá lehet szokni és ha számítassz mindezekre akkor már jobb a helyzet.

A sebességkorlátozás városban 40, országúton 70 km/h. Ez elsőre kevésnek tűnt, de a gyakorlat azt bizonyítja, hogy ezekkel a motorokkal ez tulajdonképpen kényelmes is így. Amit egyáltalán nem értek, hogy a helyiek az esetek nagy többségében még ennél is lassabban mennek, meglepő módon általában nem is a motorosok, hanem az autósok. Elég bosszantó amikor a szerpentínen próbálod rávenni a motort, hogy legalább hármasban menjen fel, de ehhez azért kéne tartani az 50-et, és akkor belefutsz egy kocsisorba, ahol az első 30-al araszol minden látható ok nélkül. Teljesen sík terepen egyenes úton városon kívül is gyakran kell előzni 40-el cammogó autókat.

Otthon is találkoztam már a jelenséggel, de továbbra sem értem, esetleg valaki megmagyarázhatná nekem. Megyek egy keskeny úton, jön egy híd és ki van rakva a 25 tonnás korlátozás. Azt én értem, hogy annyit bír a híd, de miért nem a legutolsó kereszteződésben teszik ki a korlátozást, egy 25 tonnás akármivel nyilván nem lehet a másfél sávos úton megfordulni. Aztán csak hogy fokozzuk a dolgot, megyek tovább, kereszteződés, fel/lehajtó egy szál se, majd a következő hídnál megint 25 tonnás korlátozás. Kérdem én, ha már az előző hídon se jött át, akkor hogy teremne itt a monstrum?
Aztán néha lefelejtik a t-betűt a tábláról. Először fel sem tűnt, de amikor egy buszt előztem a szerpentínen rámdudált, utánna vettem észre, hogy a köv 25-ös táblán pl nincs t. Komolyan? Településen kívül egy normál úton ahol még kis kerek tükör is van a komolyabb kanyarokban, menjek 25 km/h-val? Ezt valószínűleg nem csak én tartom komolytalannak, mert ha az ilyen korlátozásokat is beleszámoljuk, akkor nem 4 órát, hanem legalább 7-et kellett volna terveznie a googlemapsnek a napi távra.

És hát természetesen Ázsiáról beszélünk, egy apró motoron bármit bárhogyan lehet szállítani, függetlenül attól, hányan vagyunk rajta.

A bónuszképpel csaltam egy kicsit, valójában ez még Kambodzsában készült.

Villámot fotóztam

Sok munkám van ebben a képben és koránt sem tökéletes, de nekem azért tetszik. A halászhajó a kép közepén elég zavaró, de így is lejártam a lábam, mire találtam egy olyan helyet ahol csak egy lóg be. A villámok általában a felhő mögött, vagy benne voltak, de csak sikerült végül egyet elkapni.

2013. május 2., csütörtök

Eljutni Da Latba

Pillanatra megállok, gyönyörködöm a látványban. Még mindíg lényegében tengerszinten vagyok és a vietnámi helgyek egyik pillanatról a másikra itt tornyosulnak előttem. 1000m szintkülönbség vár rám alig több mint 20km alatt. Persze ezt csak utólag tudom meg. Gyors térképellenőrzés, hogy útközben ne kelljen ezért megszakítani a mókát és már indulok is.
Angel meglepően motor módjára viselkedik, minden kanyar élvezet. Bár általában nem az a kérdés vajon lesz-e kereket elnyelő kátyú a kanyarban, hanem az hogy hány és hol, néha azért akad párszáz méternyi tisztességes aszfalt is. Már épp azon kezdek gondolkodni, hogy a lábtartó itt fix, tehát nem enged, ha leér, talán azt nem kéne erőltetni. Különben is furcsa élmény a felpakolt robogóval egy-egy megdobós úthiba egy nagyobb tempójú kanyarban. A hátizsák tömege ilyenkor valahogy elcsavarja az egész vázat, olyan érzés, mintha a motor eleje maradna az íven, a hátulja meg fel akarna egyenesedni. Aztán a váz visszahúz és hosszúnak tűnik a másodperc ami alatt végül lecsillapodik a csavaró hullámzás. Olyan érzés, mintha hátasod megrázná magát.

Egy idő után már nehéz érzékelni mennyire emelkedik az út, de érzem, hogy lassulunk, egyre gyakrabban kell visszaváltani. Egy idő után az élvezet már nyomtalanul eltűnt, szenvedünk. Angel nem akar felmenni, panaszkodik, hogy magasan van, meleg van, és különben is fáradt. Mondom neki, hogy Da Lat fent van a hegyekben, akármerre megyünk fel kell mászni, de csak nem hat a szép szó. Megállok egy rövid időre, hátha csak melege van. A léghűtés trükkös dolog, elromlani nem tud, de nem jelzi műszer, ha túlmelegedett a motor, én meg úgy vagyok vele, hogy ha besül a dugattyú, akkor még lassan se megyünk tovább.
Egy motor a hőségben, tűző napon árnyék nélkül is vissza tud hülni a normál üzemi hőfokra, rólam ugyanes nem mondható el. Elég hamar feladom, úgy döntök inkább lemondok a további élvezetekről és szép nyugodt tempóban hódítjuk meg a csúcsot, aztán lefelé majd hülünk mindketten. Nem volt könnyű, de végül felértünk és onnantól egy darabig lefelé vagy szintben vezetett utunk.

Da Lat azonban még magasabban, 1500m-en fekszik. Az utolsó kilómétereken megin 500m szintkülönbséggel kell megküzdenünk. Dél körül érünk a hegy lábához, megszavazunk egy pihenőt. Leülök a padra, hideg a kő, mi?!? Ekkor veszem csak észre, hogy kellemes hűvös van. Hónapok óta először fényes nappal kint vagyok a szabadban és kellemes a hőérzetem. Átszellemülten majszolom el hátizsákomból tartalék elemózsiám maradékát és érzem, hogy rég nem tapasztalt nyugalom árad szét bennem. Kis pihenő után ezúttal megfelelő időpontban jut eszembe, hogy csak meg kéne már nézni van-e olaj a motorban. A srác akitől vettem szerencsére nem hazudott, az olajszint megfelelő, a színe is szép, ezt tényleg nemrég cserélték.
Az utolsó néhány kilométer relativ stresszmentesen telik, bár Angel nincs a legjobb formában, itt azért lényegesen hűvösebb a levegő, felérünk pihenő nélkül.

A jó hír, hogy sikerült f1-re ideérnem, így nem kellett beiktatnom a dél és 4 között esedékes sziesztát. Ráadásul Da Latban egész kellemes az idő, olyan mint otthon egy melegebb nyári nap. Beültem valahová megebédelni, mert a reggeli már nagyon régen volt, majd elindultam szállást keresni. Sajnos a nemzeti ünneppel kapcsolatos turistacsúcs itt is érezteti hatását. Az alkudozásig el sem jutok, nincs üres szoba sehol. Talán a harmadik, negyedik helyen járhatok, ahol már az ajtóban közli velem tört angolsággal a tulaj hölgy, hogy nincs üres szobája. Szállnék vissza a motorra mikor kirohan egy formás kínai lány a hotelból és megkérdezi nem akarom-e megosztani vele a szobáját, mert hát az úgy olcsóbb ugye mindkettőnknek.

No hát így köszöntött engem Da Lat...

2013. május 1., szerda

Mui Ne

Talán ott fejeztem be legutóbb, hogy este 9-kor mély álomba zuhantam, nem tudva mit hoz a holnap. Legnagyobb meglepetésemre jó 12 óra múlva még mindíg nehezemre esett kikelni az ágyból. Az előző napi kellemetlen tapasztalatok alapján a késői indulást elvetettem. Szoba persze továbbra sincs sehol, ahol igen, aranyárban. Végül a legkényelmesebb megoldás az volt, hogy maradtam ahol voltam, az árat is sikerült lealkudnom dupla árra, igen duplára lealkudni!

Napközben a hőség egészen elviselhetetlen. A helyiek napirendjéről az első leckét meg is tanultam, amikor kiderült, hogy 12-16 óra között úgy eltűnik mindenki, mintha szellemvárosban lennék, kajához (reggelihez esetemben) jutni reménytelen volt, a legjobb tanács amit kaptam, hogy próbáljam meg 4 után. Volt mit kipihenni, úgyhogy vissza is mentem a kényelmes légkondicionált szobába és megírtam nektek előre néhány napnyi postot a blogra, ki tudja mikor lesz rá időm legközelebb. Naplemente környékén kimerészkedtem az utcára, mostanra a hely megtelt élettel. Épp csak elfogyasztottam krokodilvacsorámat, majd visszamentem lefeküdni, hogy reggel korán indulhassak. Ennek jegyében fel is húztam az órámat 5-re. A terv az volt, hogy elindulok jó korán, megyek amíg a meleg le nem fordít a motorrol és akkor megpróbálok megállni egy hivatalos henyélőhelyen :) Többször láttam már ezeket útközben, valami árnyékos helyen csomó rongy kihúzva föggőágynak, ahol némi aprópénz ellenében átvészelheted a legmelegebb órákat. Gondoltam kipróbálom ezt is.

Azért az 5órai kelés nem annyira triviális dolog, 5:40 lett belőle, még így is elégedett vagyok, bár így nem tudtam napfelkeltében fotózni a halászhajókat. Ekkor ért a második meglepetés, 6-kor már pezsgő élet van a környéken, f8-kor már kezdenek elpakolni a kajaárusok. Reggelire valami egészen remek vegyestálat ettem meg levest, mindössze 250 Ft-ért. Pont az ilyen esetekre mondják, ki korán kel aranyat lel :) 8 körül már úton is voltam.

Utam első fele sivatagszerű homokdűnés részeken vezetett keresztül, de itt nem csak mutatóban voltak, mint anno Jaisalmer mellett. Lelkesebbek megnézhetik googlemapsen, a műholdas képen is látszanak a különböző színű dűnék. Legtöbbjük egész vöröses volt, ami egész furcsán nézett ki, az egyetlen nagyobb fehér dűne még a helyiek körében is akkora látványosság, hogy fizetőssé is tették a környékét.

Mikor a fenekem már nagyon tiltakozott, megláttam a semmi közepén egy düledező viskót, ami úgy nézett ki, mint ahol lehet kávét kapni, megálltam hát egy rövid pihenőre. Egy idősebb asszony, egy fiatal lány és egy szintén fiatal, de eléggé elhasznált srác voltak ott. A srácról nem tudtam eldönteni, hogy a család része-e vagy vendég. Nagyon kedvesek voltak, bár az összes közös nyelvismeretünk az volt amennyit én tudok vietnámiul, az meg meglepően kevés. Valami miatt itt minden szó csak egy-két szótag és a kiejtésnek hatalmas jelentőssége van. Még a köszönömöt sem mindíg tudom úgy mondani, hogy mindenki elégedett legyen vele. Az elmúlt napokban volta alkalmam gyakorolni a kínait is, komolyan mondom az sokkal könnyebb, de erről majd később.

Ekkor már félúton jártam holott még csak f11 volt, bizakodó voltam hát, ráadásul a térkép kellemes hegyi szerpentíneket ígért folytatásnak. Milyenek a szerpentínek Vietnámban? Min vesztünk össze Angellel? Eljutok-e a hűvösnek igért Da Lat városába? Kiderül a folytatásból...