Egy egyetemi bulin kicsit elfajult a truth of dare játék. Valaki végül bevállalta, hogy bármit megeszik amit a többiek összekevernek neki a fellelhető hivatalosan is ehetődolgkoból. A dolog annyira bizarra sikerült, hogy fogadást is kötöttek rá megeszi-e. A dörzsölt üzleti hallgató dupla vagy semmiért megtette, hogy rávesz embereket arra, hogy még fizessenek is érte, hogy ehetnek ilyet. Ő már járt Japánban, tudta, hogy ott bármilyen hülyeségnek van helye…
Volt egyszer egy oszakai vaslapos grillezős kis vendéglő. Ment is az üzlet, néha mind az öt asztalnál egyszerre ültek a vendégek. Egyszercsak a környéken gombamód szaporodni kezdtek a faszenes koreai barbeque helyek, ezekkel pedig sem ízben, sem hangulatban nem lehetett versenyezni. A leleményes tulajdonos úgy döntött, hogy ha jobbat nem tudunk, akkor nyújtunk valami érdekesebbet…
Vagy a fenti történetek valamelyike igaz, esetleg mindegyik egyszerre, vagy valami teljesen más természeti csoda eredményezte azt az ételt amit ma ettem. Én már rég kezdtem a főzőcskézést és az első 15 évben szinte kizárólag a hűtőben talált maradékokból ütöttem össze valamit, néha még ma is megteszem. Soha nem jártam bizarságban közlelében sem ennek az élménynek.
Egy konkrét helyre indultam vacsorázni ajánlás alapján, de oda zárt körű rendezvény miatt nem engedtek be, találomra bementem hát egy érdekesnek kinéző helyre. Nehezen átlátható kékes füst terjengett a helységben a hallhatóan elkeseredetten próbálkozó szagelszívó ellenére. A telefonommal fordítottam a japán étlapot angolra, hamar kiderült, hogy ez bizony olajfüst, mert a telefon képernyőjén kentem szét az azt finoman beterítő olajpernyét. Nem jegyeztem meg az étel nevét amit kértem, de talán nem is érdemes. Előkészületként egy kis tányért, egy pár eldobható pálcikát és egy kis spaklit kaptam a vaslaphoz amit bekapcsolt a felszolgáló mikor felvette a rendelést. Kicsit megszeppentem, hogy itt majd nekem kell csinálni valamit valami olyan étellel amit nem ismerek.
Megpróbálom leírni mit kaptam, de annak ellenére, hogy én kostoltam is, nem járok sokkal előrébb mint ti, lehet a képekből is tippelni. Egy nagy adag tészta tuti volt benne, meg tojás. Szerintem ezt forgattákk a grillen míg lepénnyé nem sült. Aztán adhatták hozzá a tetejére a tintahalat amit az opciók közül választottam, majd arra mindenféle szószokat és valami papírvékony halízű szárított cuccot vastagon. A tintahalválasztásnak úgy érzem nem sok jelentőssége volt ezen a ponton, a világ összes íze jelen volt ebben az ételben.
Én végül úgy döntöttem, hogy a kis spakli arra való, hogy felvágjam, majd az egyes már pálcikával is elfogyasztható darabokat a kis tányérkára tettem hülni. A grillapnak az asztal közepén két “értelme” volt. Egyrészt így lehet nem csak az elején, hanem az egész étkezés alatt megégetni a szádat, másrész mindegy hogy mennyire volt megsütve az elején a végére tuti diszkréten odaég. (Hacsak nem eszed nagyon gyorsan, de akkor meg a szádat égeted meg még jobban.
Mindezek után próbáltam videot csinálni arról, hogy hogyan készül ez a csoda, de utána valami mást csináltak, ami bizonyos szempontból sokkal hihetőbb volt. Már-már gondoltam volna, hogy csak a fehér fiút szivatják, de a végére a hely egész megtelt japánokkal és a szomszéd asztalnál is azt ették amit én.
Végülis a mai napot az érdekes/bizar japán dolgokkal kezdtem, kiadja ez így, hogy estére rögtön tudok überelni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése