Naplementekor érkeztem a felkelő nap országába.

Ennek meg volt az a hátránya, hogy mire vonatra szálltam, már nem sokat lehetett látni a környezetből. Papíron nehéznek tűnik az eligazodás a tömegközlekedés rendszerében. Míg Koreában dícsértem, hogy egy kártya jó az egész országban, itt még egy városon beül is több társaság van. Így elsőre az tűnt legegyszerűbbnek, hogy megtervezem a legegyszerűbb útvonalat a térképpel és veszek külön jegyeket. Ez még mindig nem feltétlenül lenne egyszerű feladat a fáradt utazó és a japán automata között, de szerencsére a japánok végtelenül segítőkészek. Az a jelenség itt is meg van, hogy sokan nem beszélnek angolul és inkább tovább sétálnak, de a metróban az állomásfelügyelő bácsi pl. szó nélkül bezárta az irodáját és eljött velem jegyet venni az automatából. Szóval kedvesek na!

Mint kiderült a szállás amit a reptérre rohanva kutyafuttában foglaltam egy kapszulahotel (szerűség). A szolgáltatás kicsit fapadosabb mint koreában. Már az meglepett, hogy a recepción közölték, hogy ők semmit nem adnak amit általában szoktak, de van egy hosszú listájuk arról, hogy mit mennyiért vehetek. Aztán végül csak kiderült, hogy törölközőt nagy durcásan adnak, meg egy papír papucsot is, ha már a cipőt levetetik.

Mostanában egyre kevésbé érkezem felkészülten egy országba. Így eléggé meglepődtem, hogy semmimet nem tudom bedugni tölteni, mert itt is amerikai tipusú konnektor van.

Elindultam vacsorát vadászni, de már elég késő volt, így szinte minden zárva volt. Pár napja átváltottam duolingon koreairól japánra, de attól még messze vagyok, hogy bármit el tudjak olvasni, így hangulat alapján válsztottam kajáldát. Így utólag még az is lehet, hogy egy kocsmába mentem be. Nehéz megmondani, az egész akkora volt mint egy cipősdoboz. A szakácsból és a felszolgálóból álló csapat kb annyit beszélt angolul mint én japánul, szóval eltartott egy darabig mire rendeltem valamit. Elképesztő, hogy milyen jól működik már az élőkép alapú fordítás a telefonon, de a japán ákombákomot kicsit nehezebben olvassa még a google is.

Végül ha jól értem a (fő)szakács ajánlatát és egy nyers sört választottam. A sört volt alkalmam előbb megkóstolni. Én attól az első kortytól ledöbbentem. Nem vagyok egy nagy sör rajongó és már hónapok óta nem ittam semmit amit ízében megérné értékelni, nemhogy méltatni. Ez a véletlenszerűen kiválasztott japán sör alképesztően jól esett. Simán nem sajnáltam a 3 deciért 1600 Ft-ot.

Először egy kis tálkán néhány kiterített majd meggrillezett csirkeszívet kaptam. Tudom, hogy ezzel nem mindenki van így, de én szeretem a szívet, még a csirkéjét is. Nagy ritkán előfordul, hogy csinálok is. Még emlékszem biológia óráról, hogy a szívizom azért speciális, mert nagy erőt fejt ki, azt viszont folyamatosan és ő az egyetlen iszom ami ilyet csinál, a többiek vagy-vagy. Pont ezért olyan szívós, hogy csak hosszú órák puhítása után múlik el keménysége, addigra viszont valamennyire szétesik a textúra. Na ennek itt nyoma se volt. Kb. 10 perc alatt készült puha volt, még lédús és friss. Ez a 4 pici falat a legjobb szív volt amit életemben ettem.

Másodjára egy tálkányi csirkenyakat kaptam. De nem ám úgy leszopogatósnak mint a levesben, hanem kicsontozva, szintén grillezve, híg szójaszósszal megöntözve. Az elfogyasztása nem ütött annyira mint a szívé, de baromi kíváncsi lennék, hogy hogyan filézik ezt így ki. Következőnek pár darab püspökfalat jött, ami inkább érdekes volt mint jó.

Vártam türelmesen, mert ez előételnek sok volt, vacsorának viszont kevés. Előbb a söröm fogyott el, aztán a remény. Kifizettem hát az érdekes vacsorát és elindultam vissza befeküdni a dobozomba.

Így elsőre jó helynek tűnik ez a Japán.