Kaveszunet

Vegre kisutott a nap, el tudtam indulni delnek.

Megalltam egy kavera. Nem volt csak instant. Mondom akkor kerek sort. Latom a tablat, hogy van csapolt, akkor mar adjanak azt. Eloszor csak egy ures jirsot kaptam, nem ertettem mi ment felre. Aztan megjott a sor. Igy mar ertem ok miert ertetlenkedtek.

Életjel

 Talán az elmúlt néhány posztból érezhető volt, hogy elkezdtem egy kicsit befelé fordulni az elmúlt időben. (Szerencsére nem a kifejezés negatív értelmében.) Ez lehet az oka annak, hogy egy ideje nem írtam. Most igyekszem részben bepótolni az elmaradást. Csak részben, mert annyira nem veszem már komolyan ezt a blogolást, hogy olyanról írjak ami már nem érint, nem érdekel. Az viszont kicsit érdekel engem is, hogy mi történt velem az elmúlt talán két hétben mióta nem írtam.

Tanulom magamat

 Egyszer réges régen, egy fiatal legény elindult szerencsét próbálni. Hetedhét országon és a nagy vizeken is túl, varázslatos helyen találta magát ahol rácsodálkozott mindenre ami gyönyörű és más mint otthon, de azt is érezte, hogy azért ennél tud még másabb is lenni a világ.

A fiatal legény én voltam egyszer, a varázslatos hely pedig Új Zéland. Ott született meg bennem az a koncepció, hogy az utazás remek módja önmagunk megismerésének. Most valahogy időszerűnek tűnik, hogy számotvessek az elmúlt 20 év tapasztalataival.

Új Zéland sok szempontból hagyon más mint Magyarország, de azért alapvetően egy hasonló nyugati tipusú kultúra. Még ez a kevés különbség is sok magammal kapcsolatos felismeréshez segített hozzá. Azt gondolom azóta is, hogy pusztán csak az, hogy a megszokott környezetünktől eltérő közegben figyeljük saját viselkedésünket nagy mértékben hozzájárul a jobb megértéshez. elválik egymástól a saját működés/preferencia és a megszokott környezetben berögzült működés. Ezen elmélet alapján döntöttem úgy, hogy minél inkább a megszokottól eltérő helyeken érdemes nézelődnöm. El is határoztam, hogy elmegyek ahány helyre csak lehet mielőtt visszamennék Új Zélandra, mert annyira tetszett a hely, hogy ha egyszer visszamegyek, tuti ott maradok.

Azóta nem vagyok ennyire mohó, általában nem sietek halmozni az országokat. Kicsit aggódtam is, hogy nem lesz-e nekem sok 3 ország egy hónapra. Végül 2 lett belőle és de, sok. Mint kiderült ennek is van előnye. Nem gondolom, hogy ezzel vagy bármi mással kapcsolatban tudnám az általános igazságot, de azt el tudom mondani, hogy nekem mi a megélésem.

A jó helyeken tanulok a legkevesebbet. Egyrészt talán annak köszönhető, hogy már egész sok dolgot szeretek és bár a változatosság gyönyörködtet, de jól érezni magam egész sok dologtól tudom. Ráadásul a jó dolgokat könnyű nem észrevenni, mert nem rontanak ajtóstul a házba.

Aztán ott vannak azok a helyek ahol valami diszkomfortom van. Nem akarom ettől még rossz helynek nevezni, mert attől, hogy nekem nem jó, lehet, hogy másnak igen. Így hirtelen 3 hely ugrik be ahol ezt megéltem és most így belegondolva van közös bennük. Valahogy mindig a turizmus a hibás.

Thaiföld amit mindenki szeret, de én nagyon rosszul értem meg, hogy rádtesznek egy turista cimkét és terelnek mint a marhákat. Valahogy ott ebből sokkal nehezebb kilépni mint a régió többi országában, mert minden ponton megpróbálnak visszarángatni.

Aztán ott volt Kuba. Azóta is irígykedem, hogy Daniéknak milyen jó élmény volt 7 évvel korábban mint hogy én ott voltam. Folyamatosan olyan érzésem volt, hogy díszletek között mászkálok, mert turistaként csak egy bizonyos részt láthatok. Ott nem a keselyűk, hanem maga az állam terembett olyan körülményeket ami nagyon megnehezíti, hogy másfelé nézz mint szeretnék. Erről az élményről írtam is a blogon. Bár hasonló a két jelenség, de míg Thaiföldön a turizmus mint túlburjánzó iparág, Kubában a képembe hazudás és a rendszeres megvezetés okozott feszültséget bennem.

Egész friss élmény Bali, ahol ráadásul 3 hónapig szivattam magam. A vicc az, hogy ha csak egy hónapot maradok, valószínűleg jó élményekkel és érzéssel távoztam volna.Biztos vagyok benne, hogy Bali valaha egy csodás hely volt. Ezért odajött egy csomó turista és a jelenlétükkel pont azt rontották el amiért odajöttek. Erről most nem akarok hosszan puffogni :) Balit lehet szeretni és szerintem aki 1-2 hétre megy, az tuti fogja is. Itt viszont tanultam valami újat is magamról. Nyilván az senkit nem lep meg, hogy szeretem a jó kajákat, de az engem meglepett, hogy mennyire szenvedek, ha nem kap megfelelő táplálékot a szervezetem. Itt nem is finom kajáról beszélek, egyszerűen a megfelelő tápanyag nem volt meg az ételben. Lényegében észrevétlenül leszoktam az evésről. Előfordult olyan hogy egy nap elfelejtettem enni. Végül elkeztem főzni magamnak és rájöttem, hogy mennyire fontos a jó minőségű tápanyag is az íz mellett. Talán ez korábban azért nem tűnt fel, mert sosem hiányzott. (Még Kubában sem!)

Szóval amikor kizökkentenek a komfortzónámból, az arconcsap és rögtön érzem. Erre egyébként nem ma jöttem rá. Régóta vallom magamról, hogy nekem fontosabb hogy mennyire nem rossz, mint, hogy mennyire jó. Azt még nem tudom, hogy mennyire zavar, hogy így hivatalosan is unalmasnak tartom magam. Ettől még ezt vettem észre az elmúlt években, hogy ha valami folyamatos stressz vagy diszkomfort forrás van, akkor teljesen mindegy, hogy mi van a mérleg másik serpenyőjében, nem fogom jól érezni magam.

Na és itt jön képbe a harmadik tipusú hely, ami egyszerre jó és rossz de nagyon. Szerintem itt lehet a legtöbbet tanulni. Ha más nem rögtön megerősíti az iménti megállapításomat. Van rá egy jó gyakorlati példám épp tegnapról. 1 óra 22 percet álltam sorba egy ebédért. Mert itt Japánban azt sokszor kell egy jó ebédért. Milyen volt a kaja? Nem tudom. Rossz nem volt az biztos, sőt valamennyire jó volt. De mire beengedtek és leültem az elég kényelmetlen székre, annyira fájt a hátam a hátizsáktól, hogy nem tudtam igazán élvezni amit elém tettek. Ez az egész élmény valahogy kiterjeszthető Japánra. Rengeteg dolog tetszik itt és sok dolog nem.

Ha csak két hétre jöttem volna akkor valószínűleg elkötelezett rajongója leszek Japánnak és tervezek mihamarabb visszatérni. Lehet, hogy mégis jó dolog az a turizmus. Elmész valahova egy-két hétre. Először úgyis a jó dolgokat veszed észre. Tetszik minden, boldog vagy, hazamész, akarsz visszamenni. Most, hogy ezt leírtam jövök rá, hogy Az elején minden helyet élveztem ahova mentem. (Na jó Balit nem, de azt meg később igen…) Szerintem nagyon meggyőződéses elégedetlenkedőnek kell lenni ahoz, hogy egy teljesen új helyet ne élvezzen az ember egy rövid ideig legalább.

Tanulságokat ígértem aztán csak locsogok itt. Ma azt gondolom, hogy fontos tudni és tudatosnak lenni azzal kapcsolatban, hogy mik a preferenciáim. És lehetőség szerint elkerülni az olyan helyzeteket amik tartósan zökkentenek ki a komfortzónámból. Rövid időre még kell is, abból is épülök, de van az amikor elég. Így jártam Japánnal is. Tegnap képzeletben összegyűrtem a tervet és a szemétbe hajítottam. Még elmegyek megnézem a Fujit, mert anélkül azért nem mennék el (épp oda tartok). Aztán elhúzok melegebb éghajlatra. Minek szívassam magam? És, hogy mi váltotta ezt ki? Nekem itt túl sok a szabály és a tervezettség. Tudom, hogy én az extrém végén vagyok ennek a skálának, de én itt, így bezárva érzem magam. Nekem ne mondja senki, hogy du. 3 és 5 között nem lehetek éhes!

Félreértés ne essék, Japán (ahogy Bali is) egy csodálatos hely. Csak nem nekem való. Elfáradtam már másmilyennek lenni, akartam egy kicsit egyforma lenni. Sajnos nem így működik.

Nyilván ez az egész nem csak az utazásról szól és nem csak utazás közben tanulok ilyen okosságokat. Egy dolog valamit felismerni és egy másik változtatni is ennek szellemében. Én a magamrészéről megpróbálok majd figyelni rá, hogy minél hamarabb felismerjem azokat a helyzeteket amikben nem érzem jól magam és változtassak ha tudok, vagy kilépjek belőlük ha nem. Valami azt súgja, hogy nem lesz olyan egyszerű mint leírni.

Tiszteljétek, óvjátok a nőket…

 …mert különben baj lesz.

Azt hiszem eddig egy kicsit szemellenzősen álltam hozzá a témához, talán érdemes egy-két dolgot újragondolni.

Engedj járnom az én utamon

A világ valamivel öregebb mint én.

Az elmúlt 10 évben, az utolsó ázsiai kóborlásom óta sokat változtam, érdekes módon úgy érzem a világ még többet. Kész szerencse, hogy legalább ugyanabba az irányba.

Bizonytalan eredet

 Egyszer egy pár fiatal nagyon beszívott és úgy döntöttek, hogy nem külön külön fognak mindent megkóstolni ami otthon van, hanem összekeverik az egészet és kisütik egy serpenyőben. A kísérletet sikernek minősítették és hagyomány lett belőle. Szép lassan terjedt a módszer ahogy egyre több ember ismerte meg, végül bár szűk rétegnek, de amolyan nemzeti étel lett belőle, mára már egyes eldugott helyeken árulják is…

Japán furcsaságok elsőre

Összegyűjteni a fura dolgokat japánból egy teljesen lehetetlen kihívás. Itt több a fura dolog, mint bárhol máshol. Néha úgy érzem több a fura dolog mint a nem fura. Szóval náhány dolog a teljesség igénye nélkül:

Férfi retikül

Itt minden olyan táskát amit otthon csak nők hordanak, hordanak a férfiak is. Erről külön nem csináltam képet, de átnéztem a képeimet, mert gondoltam valahol csak akad egy a háttérben. Aztán kiderült, hogy van kevésbé háttérben is. Mondjuk ez az úriember más módon is színezi a megjelenését, de egyébként teljesen átlagosan öltözködő férfiak is hordanak ilyesmit.