Vándoruton

Egész rég sikerült feltöltenem valamit. Most épp itt ülök egy kedves kubai család varandáján és kávét kortyolgatok valami fura édességhez amivel megkináltak. Ha jól értem lényegében mango befőtt/dzsem. Én egyébként a mangót bármilyen formában szeretem, de ez még igy is kiemelkedő.
Na de hogy mi történt amióta nem hallottatok rólam? Ha rövid akarok lenni, Kuba megrágott és kiköpött. Apró porszem vagyok én ahoz, hogy egy egész országnyi rendszerrel küzdjek. Ráadásul gyanús nekem, hogy 11 millió kubai legalább fele szintén próbálja és nekik se megy.
Aztán tegnap derült égből villámcsapásként jött a felismerés. Jó dolog utazgatni, sok szépet és jót látni, de kicsit több mint 16 éve a Tekapo tó partján elmélkedve nem ezért döntöttem úgy, hogy bejárom a világot. Az elmélet egyszerű volt. Az új zélandi, egy alapvetően nyugati tipusu kultúra felszines megismerése is nagyban megváltoztatta a világról és magamról alkotott képemet. Ha ez igy van, akkor valószinűleg a mienktől jobban különböző kultúrák megtapasztalása tovább visz ezen az úton. Akkor és ott úgy döntöttem, hogy majd egyszer valamikor egy világkörüli út során fogom megismerni magam. Ez végül az eredetileg tervezett formájában elmaradt, de utazni és tanulni belőle próbálok azért amikor tehetem. Azért idéztem most ide ezt a nyilván mindannyiotok számára unásig ismert gondolatot, mert kérem Kuba az az ország ami szavamon fogott. Az elmúlt héten sokat megértettem abból mi az ami nekem igazán fontos az emberekben és az életben és azt is megtapasztaltam mi történik, ha pont ezt (vagy ezek nagy részét) veszik el tőlem.
Szóval kérem, ha tanulni, fejlődni akarok, jó helyre jöttem. Ettől még nem felhőtlen a dolog, de a felismerés segitett abban, hogy értelmet találjak benne. No de nem akarlak megfosztani titeket vivodásaim részleteitől, igy a következő napokban igyekszem közzétenni az időközben felhalmozódott irasokat és gonolatokat. Majd jelzem valahogyan a cimben, amikor az archivumból kaptok irast.