10 éve, hogy egy AIESEC kongresszuson remek fülöp-szigeteki rumot kostoltam. Hirtelen ötlettől vezérelve elindultam megkeresni. Ami itt fogadott, az felébresztett az elmúlt hónapok álmos, nyugodt létéből.
Az éj leple alatt próbáltunk besurrani Manilába két alkalmi vietnámi utitársammal Diennel és Thaoval. Hajnali 1-5-ig repülni nem annyira vicces dolog, másnap lényegében folyamatos izgalmakra van szükség ahoz, hogy az ember ébren tudjon maradni. Hát nem fenyegetett az elalvás veszélye.
Először is meglepett mekkora dugó van hajnalban, aztán kiderült, hogy az még nem a dugó volt. (Sajnos képeket csinálni csak akkor jutott eszembe mikor jöttem el, szombat hajnalban viszont nem annyira látványos a dugó.) A következő pár napot a két vietnámival, meg egy litván lánnyal, Augustinával töltöttem, akik nem voltak hajlandóak 2m-nél többet sétálni, állandóan taxizni akartak. Ezzel két probléma van. Egyrészt a taxisok Indiában tanulhatták az üzlet fortélyait, mert az órahasználatra rávenni őket szinte lehetetlen, cserébe a normál ár 2-3x alá nem nagyon lehet alkudni az árat ha van veled néhány idióta akiken látszik, hogy úgyse fognak sétálni. Talán még ennél is jobban zavart, hogy a dugó miatt konkrétan gyorsabb lett volna sétálni sok esetben, mert a taxi csak áll egyhelyben, bár tény, hogy légkondi legalább van.
Ami egyébként nem mindíg áldás. Lehet itt valami kinek hidegebb a légkondija verseny, mert minden járműben elviselhetetlenül hidegre állítják a légkondit. Amikor a hegyekbe utaztunk, kint kb 35 fok volt a buszon meg szépen megfáztunk, pedig én már tutinosan hoztam meleg ruhát, de nem ennyit! A helyiek konkrétan télikabáttal, kötöttsapkával és pokróccal felszerelkezve jönnek buszozni ebben a hőségben. A hivatalos magyarázat a buszsofőrtől az volt, hogy kell a hideg, hogy ne aludjon el, meg azt se akarja, hogy az utasok elaludjanak, mert ha valami baj van kell, hogy tudjanak reagálni. Az már csak hab a tortán, hogy éjszakai buszról beszélünk, ami este 10-től reggel 7-ig megy.
Az ételeknek újra van íze, amiről már teljesen elszoktam. (Az észak-vietnámi konyha elég ízetlen. Ezt legjobban talán az szemlélteti, hogy mikor főztem egy helyi társaságnak, a krumplipüré maradékát kenyérre kenve fogyasztották el, mert milyen jó íze van úgy.) Az átlag kaja egyébként egész magyarosan néz ki (persze paprika nincs), pörköltszerűségek, tokányok, főzelékek, sőt az egyik legnépszerűbb ételük a hungarian sausage, ami nyomokban valóban emlékeztet az otthoni sültkolbászra.
Ami még rögtön feltűnik, az a rengeteg fegyveres. Márkkal talán írtunk róla, hogy Indiában minden metrót és bevásárlóközpontot fegyveresek őriznek és átvizsgálás is van. Na az semmi ehez képest. Még a legkisebb éjjelnappalit is golyóálló-mellényes, shotgunos biztonságiak vigyázzák. A fegyverviselés hivatalosan tilos, mégis azért van fegyveres és motozás mindenhol, mert állítólag sok a fegyver az embereknél.
Ezt volt is alkalmam megtapasztalni egy kis hegyi faluban. A zenekar már abbahagyta a zenélést, mikor az egyik részeg kötözködni kezdett a helyi krimóban. A dolog úgy kezdődött mint egy szokványos kocsmai bunyó, az egyetlen lényegi különbség, hogy itt nem kést, hanem pisztolyt húztak a hangulat fokozására. Dien és Augustina rögtön fel is ugrottak volna, hogy távozzanak, én inkább úgy voltam vele, hogy innék még egy sört. Ez persze valószínűleg annak is köszönhető, hogy az asztalunknál ülő helyi srác sem tűnt különösen izgatottnak. Aztán el is magyarázta a két "menekülőnek", hogy jobb ilyenkor kivárni a végét, mert sokszor a küzdő felek haverjai a kocsma előtt várják, hogy elkezdődjön az igazi összecsapás, abba meg nem jó belefutni. Végül persze semmi izgalmas nem történt, a részeget helyretették, a pisztoly meg visszakerült a helyére.
Ami még érdekes az a fülöpök és a zene viszonya. Nehéz elhinni, de itt szinte mindenki játszik legalább gitáron és elképesztően jól énekelnek. Valamelyik este a kajapiacon egy zenekar játszott, én meg kezdtem keresni Louis Armstrongot vagy a playbackgépet, mert a Wonderful World tökéletesen eredetinek hangzott. Ezek itt nem csak az éneklésnek, de a hangutánzásnak is mesterei, későtt tökéletes Johny Cash imitációt is hallottam, pedig olyan hangja senkinek nem kéne, hogy legyen. Utóbbi egyébként az említett krimóban volt, de annak a helynek nem ez volt az egyetlen érdekessége. A zenekar szinte kizárólag country-t játszott, állítólag az maradt itt az amerikaiaktól. Eddig ha egy dolgot tudtam a countryról, az az volt, hogy azt cowboykalapban és csizmában játszák. Ugyanez egész mókásan mutatott rövidnaciban és tangapapucsban, de itt még nem volt vége a meglepetéseknek. Amikor a zenekar mer faradt, felallt valaki az egyik asztaltol, elkrte az elektromos gitart es beallt jatszani/enekelni, mitha mi sem lenne termeszetesebb. Aztan jott egy masik, majd a harmadik es igy tovabb. A Johny Cash immitator is egy vendeg volt. Az az erzesem, hogy itt mindenki jatszik gitaron es bassbitaron, es mindenki csodasan enekel.
Aztan valamelyik nap hallottam a hostelstaffot karaokezni, ami annyira gyenge volt, hogy meg en is be mertem vallalni egyet. En magam sem hiszem, toletek plane nem varom, de gep 98%-ra ertekelte a teljesitmenyemet. Lehet, hogy gyakrabban kene jozanul probalkoznom az eneklessel, persze olyankor meg nem vagyok eleg bator hozza. :-)
Az éj leple alatt próbáltunk besurrani Manilába két alkalmi vietnámi utitársammal Diennel és Thaoval. Hajnali 1-5-ig repülni nem annyira vicces dolog, másnap lényegében folyamatos izgalmakra van szükség ahoz, hogy az ember ébren tudjon maradni. Hát nem fenyegetett az elalvás veszélye.
Először is meglepett mekkora dugó van hajnalban, aztán kiderült, hogy az még nem a dugó volt. (Sajnos képeket csinálni csak akkor jutott eszembe mikor jöttem el, szombat hajnalban viszont nem annyira látványos a dugó.) A következő pár napot a két vietnámival, meg egy litván lánnyal, Augustinával töltöttem, akik nem voltak hajlandóak 2m-nél többet sétálni, állandóan taxizni akartak. Ezzel két probléma van. Egyrészt a taxisok Indiában tanulhatták az üzlet fortélyait, mert az órahasználatra rávenni őket szinte lehetetlen, cserébe a normál ár 2-3x alá nem nagyon lehet alkudni az árat ha van veled néhány idióta akiken látszik, hogy úgyse fognak sétálni. Talán még ennél is jobban zavart, hogy a dugó miatt konkrétan gyorsabb lett volna sétálni sok esetben, mert a taxi csak áll egyhelyben, bár tény, hogy légkondi legalább van.
Ami egyébként nem mindíg áldás. Lehet itt valami kinek hidegebb a légkondija verseny, mert minden járműben elviselhetetlenül hidegre állítják a légkondit. Amikor a hegyekbe utaztunk, kint kb 35 fok volt a buszon meg szépen megfáztunk, pedig én már tutinosan hoztam meleg ruhát, de nem ennyit! A helyiek konkrétan télikabáttal, kötöttsapkával és pokróccal felszerelkezve jönnek buszozni ebben a hőségben. A hivatalos magyarázat a buszsofőrtől az volt, hogy kell a hideg, hogy ne aludjon el, meg azt se akarja, hogy az utasok elaludjanak, mert ha valami baj van kell, hogy tudjanak reagálni. Az már csak hab a tortán, hogy éjszakai buszról beszélünk, ami este 10-től reggel 7-ig megy.
Az ételeknek újra van íze, amiről már teljesen elszoktam. (Az észak-vietnámi konyha elég ízetlen. Ezt legjobban talán az szemlélteti, hogy mikor főztem egy helyi társaságnak, a krumplipüré maradékát kenyérre kenve fogyasztották el, mert milyen jó íze van úgy.) Az átlag kaja egyébként egész magyarosan néz ki (persze paprika nincs), pörköltszerűségek, tokányok, főzelékek, sőt az egyik legnépszerűbb ételük a hungarian sausage, ami nyomokban valóban emlékeztet az otthoni sültkolbászra.
Ami még rögtön feltűnik, az a rengeteg fegyveres. Márkkal talán írtunk róla, hogy Indiában minden metrót és bevásárlóközpontot fegyveresek őriznek és átvizsgálás is van. Na az semmi ehez képest. Még a legkisebb éjjelnappalit is golyóálló-mellényes, shotgunos biztonságiak vigyázzák. A fegyverviselés hivatalosan tilos, mégis azért van fegyveres és motozás mindenhol, mert állítólag sok a fegyver az embereknél.
Ezt volt is alkalmam megtapasztalni egy kis hegyi faluban. A zenekar már abbahagyta a zenélést, mikor az egyik részeg kötözködni kezdett a helyi krimóban. A dolog úgy kezdődött mint egy szokványos kocsmai bunyó, az egyetlen lényegi különbség, hogy itt nem kést, hanem pisztolyt húztak a hangulat fokozására. Dien és Augustina rögtön fel is ugrottak volna, hogy távozzanak, én inkább úgy voltam vele, hogy innék még egy sört. Ez persze valószínűleg annak is köszönhető, hogy az asztalunknál ülő helyi srác sem tűnt különösen izgatottnak. Aztán el is magyarázta a két "menekülőnek", hogy jobb ilyenkor kivárni a végét, mert sokszor a küzdő felek haverjai a kocsma előtt várják, hogy elkezdődjön az igazi összecsapás, abba meg nem jó belefutni. Végül persze semmi izgalmas nem történt, a részeget helyretették, a pisztoly meg visszakerült a helyére.
Ami még érdekes az a fülöpök és a zene viszonya. Nehéz elhinni, de itt szinte mindenki játszik legalább gitáron és elképesztően jól énekelnek. Valamelyik este a kajapiacon egy zenekar játszott, én meg kezdtem keresni Louis Armstrongot vagy a playbackgépet, mert a Wonderful World tökéletesen eredetinek hangzott. Ezek itt nem csak az éneklésnek, de a hangutánzásnak is mesterei, későtt tökéletes Johny Cash imitációt is hallottam, pedig olyan hangja senkinek nem kéne, hogy legyen. Utóbbi egyébként az említett krimóban volt, de annak a helynek nem ez volt az egyetlen érdekessége. A zenekar szinte kizárólag country-t játszott, állítólag az maradt itt az amerikaiaktól. Eddig ha egy dolgot tudtam a countryról, az az volt, hogy azt cowboykalapban és csizmában játszák. Ugyanez egész mókásan mutatott rövidnaciban és tangapapucsban, de itt még nem volt vége a meglepetéseknek. Amikor a zenekar mer faradt, felallt valaki az egyik asztaltol, elkrte az elektromos gitart es beallt jatszani/enekelni, mitha mi sem lenne termeszetesebb. Aztan jott egy masik, majd a harmadik es igy tovabb. A Johny Cash immitator is egy vendeg volt. Az az erzesem, hogy itt mindenki jatszik gitaron es bassbitaron, es mindenki csodasan enekel.
Aztan valamelyik nap hallottam a hostelstaffot karaokezni, ami annyira gyenge volt, hogy meg en is be mertem vallalni egyet. En magam sem hiszem, toletek plane nem varom, de gep 98%-ra ertekelte a teljesitmenyemet. Lehet, hogy gyakrabban kene jozanul probalkoznom az eneklessel, persze olyankor meg nem vagyok eleg bator hozza. :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése