2015. június 27., szombat

Megint Hong Kong

Hong Kongban rengeteg jó dolog van, de az egyik, ami kiemelkedően jó, az a nagyváros és a zöld környezet közelsége, vagy ha úgy jobban tetszik, szimbiózisa. Magában a belvárosban nincs sok zöldövezet, de szerencsére Hong Kongban valamiért úgy döntöttek, inkább összezsúfolódnak kis helyen, de az erdőket akkor is meghagyják magukban. Ennek köszönhetően vonattal, hajóval, busszal kevesebb, mint egy óra alatt a felhőkarcolók közül a dzsungelben találja magát az ember. Szintén ennek a konzervatív terjeszkedésnek a mellékhatása egy kellemetlen dolog is, mégpedig az úthálózat túlterheltsége. Egész kis keskeny utak-alagutak kanyarognak szerte a szigeteken, ami elég komoly dugókat tud okozni az éjszaka közepén is. Szerencsére azt mi a buszon belülről néztük, hogy az emiatt lelassuló tömegközlekedésre várókat simán ott is hagyják lassítás nélkül a vezetők a megállóban, ha már nagyon tele van a jármű.

2015. június 13., szombat

Napi kép: A piros pöttyös az igazi

A hagyományos kínai orvoslás válasza a hátfájásra legalább ennyiben hasonlít a Túró Rudihoz. Elárulok egy titkot: az élmény nem teljesen ugyanolyan.

2015. március 23., hétfő

Az elveszett Modo-sziget kalandorai

Minden hosszabb ideig taro utazasnak szuksegszeruen vannak olyan reszei, amikor semmi nem akar osszejonni, plane, ha egy karacsony-meretu helyi unnep is az egybeesik az utazassal. Nalunk ez ugy nezett ki, hogy a “koreai kinai ujev”, vagyis a Seollal pont a szouli tartozkodasunk kozepen volt, es hat ilyenkor pont ugy nez ki a varos, mint Budapest Szenteste, vagy Siofok egy esos novemberi delutanon. Esetleg kevesebb bezart Zimmer Frei es vilagito angyalka van a kornyeken, de amugy pont ugyanolyan.

2015. március 5., csütörtök

Sielni Koreaban

Kevesse meglepo modon Koreaban (plane Del-Koreaban) sielni majdnem pont ugyanolyan, mint mondjuk Franciaorszagban vagy Ausztriaban. Alapvetoen az ember ket hosszu vagy egy szeles fa/karbon/muanyagdarabot rogzit a labara, melegen feloltozik, es megprobal nem a feneken megerkezni egy lejto aljara, aminek a tetejere elotte sok penzert felvittek.


2015. február 24., kedd

Napi kép - random uzsonna

A mai csípős japán rákleves mellé a sarki közértben vett lengyel gyártmányú holland karamellás töltött ostyát fogyasztottuk, továbbra is Koreában sielve. Van itt minden, kérem szépen, csak az orosz hússaláta hiányzott az asztalról.

2015. február 20., péntek

Koreai öröm

Ha már a Hong Kong-i útról végül nem írtam semmit, talán némi koreai síeléssel tudom kárpótolni a nagyérdeműt. Az egész úgy indult, hogy síelni akartunk, amit ugyan lehet Kínában is, de a rendelkésre álló szabadság pont a kínai újév ünnepére esett, amikor pedig gyanús, hogy számtalan kínai is síelne. Sok kínaiból meg általában ritkán kerekedik ki egy jó hangulatú társaság, ellenben zavaró tömeg annál gyakrabban, tehát kellett B-terv. A B-terv szerint mondjuk Japánba mentünk volna, viszont az megdöbbentően drága volt már repülőjegy-szinten is, így maradt Korea.


2015. február 13., péntek

Napi kép - majomtangó

Volt már korábban is fényképes bizonyítékunk arra, hogy Ázsiában komoly igény van a zavarosan öltözködő fehér férfiakra, és ezt, mint a céges kínaiújévi buli "Legjobban öltözött úriembere"-díj büszke birtokosa, csak megerősíteni tudom...