Egy nap Santiago de Cubaban

Ma nem tulajdonképpen nem csináltam semmi értelmeset. Ez nem baj, tapasztalatom szerint az ilyen napokon történik tapasztal az ember a legtöbbet. Ma sem volt ez máshogy. Csak nehéz leirni. Tele vagyok élménnyel, pedig konkrétan nem történt ma semmi. Na jó, meg volt az első jó streetfood Kubában. Sültcsirke banánchips-el 10 pesoért. A kaja zseniális, hozzájutni nehéz. No nem mintha nem adnák minden sarkon, de ki kell várni mig a néni meghajtogatja a papirdobozt, ami valami fura okból kifolyólag örökké tart. A sor meg vár. Itt valahogy nincs meg az a koncepció, hogy ha x idő alatt több vendéget szolgál ki, akkor a nap végén a bevétel is több lesz.

Kis betekintést nyertem a kommunista hiánygazdaságba is. Fél órát álltam sorba az ETECSA iroda előtt, madj szűk 20 percet odabenn mire a néni megmondta, hogy az amit szeretnék nincs. Én még jól jártam, 5 órás internetkártyát szerettem volna, de csak 1 órások voltak. Nem részletezném az okokat, de ez egy kicsit szivás. Ugyanakkor hol van ez ahoz képest amikor valaki fél napot áll sorban egy szinestévéért, majd a végén közlei vele, hogy az már nincs, de remek kinai porcelán kávéskészlet akad. És gyanús nekem, hogy tuti volt ilyen, mert minden nagyinál legalább két fullos készlet porosodik a vitrinben, amit soha senki nem használt. Nyilván valami igazán fontos alkalomra tartogatják.

Aztán megismertem Javiert az informatikust aki egy rumboltban pincér. (Igen, venni is lehet, meg inni is) Láttam még 150 éves rumot is, de sajnos a 7 év fölöttieket nem lehetett kóstolni. Biztos ami biztos a 7 éveset meg is kostoltam. Volt annyira jó, hogy vegyek belőle egy üveggel estére. Közben szó szót követett, Javier rendes srác. Informatikus, de a csapos munkát jobban szereti. Ha tippelnem kéne, jobban is keres vele.
Egyébként az élmény kiadott egy szimbolikus kubai turistautat...
A dráma kellékei: A helyiek szerint elegánsra berendezett bár, aminek meg van azért az esetlenül múltidéző bája. Rengeteg jó rum és néhány koktél ami nem drága, cserébe nem igazán tudják jól elésziteni. A szereplők vendég oldalon, egy belföldi turista pár, egy helyi szélhámos, egy fogalmatlan turista aki nem beszélni spanyol. A helyi erőket egy pultos Javier, egy pultoslány Barbara (aki nem tudom minek kell plusszba ehez a hatalmas forgalomhoz), hátul az irodában a főnökasszony és ki tudja hány barátnője.
A cselekmény: Turista benéz az ablakon, Javier kijön és becsábitja. Javier el tudja mondani angolul a számokat, amiket amúgy is le lehet olvasni az üvegről. Na jó, nem leszek igazságtalan, nagyon alap barkóbázós beszélgetésre jó az az angol tudás. Turista megkóstolja a 7 éves rumot, vesz egy üveggel, majd nekiáll végigkóstolni a koktélokat is. Megjönnek a belföldi turisták, ők okosabbak. Egy koktél kettőjüknek, 2 üveg 7 éves estére, 10 perc a helyszinen, majd balra el. Hősünk épp kezdi megkedvelni a helyet és társaságot. Javiernek informatikus, de csaposkodni jobban szeret, és nemrég született kislánya. Barbarának is van gyereke, nem beszél angolul és szeret táncolni. Még a főnökasszony is kijön megkérdezni jó pultos-e Javier, természetesen helyeslek. Na de drámát igértem, konfliktus is kell, megjön hát a helyi szélhámos. Hamar kiderül, hogy "ma van a születésnapja". Mázlija van, a turistának meg pont ma van jó kedve, kap egy italt. Eddig rumot ivott, de most hirtelen nem szereti, koktélt akar. Látja, hogy horogra akadt a balek, meg az italtól a bátorsága is meg jön, ontja is magából a jobbnál jobb ajánlatokat, emberünk nem győzi visszautasitani. Hamar elfogy a koktél, kérné is a következőt, de nincs aki finanszirozza, magának meg csak nem vesz italt a születésnapján. El is oldalog szerencsére, pont jókor. Innen már javul a helyzet, akkor már a jók is járjanak jól, Jani és Barby is kapnak inni, hősünk pedig táncolni tanul a benszülöttektől. A lépéseket talán meg tudják mutatni, de a lényeg a végükben van, az az övék marad. Búcsúzóul FB cimet kérnek, Barby telefonszámot ad cserébe lelkesen, mert hogy másnap nem dolgozik.
Hősünk vidáman el, jó hely ez a Kuba! Kár, hogy ez pont olyan, mint amikor a brit turista jól érzi magát a Liszt Ferenc téren egy felkapott helyen, ahol a lányok akik körbezsongják jó eséllyel munkáslányok a számla meg az est végén 50e+. Ő meg úgy van vele, hogy ennyi mulatságért ez nem is drába, otthon több lenne ugyanez, elvégre meghivta a fél krimót.
Kubába egy koktél ára a legtöbb helyen 1-5 dollár. Olcsó ugye? Sankti Spiritusban több helyen láttam 5 pesoért pina colada-t a helyieknek. Szóval a szorzó 5-25x.
Persze összességében jól érteztem magam, be is csiccsentettem, megivtam mindenkit egy italra és még egy üveg 7 éves rumot is hoztam haza magammal. Ha ezt nézzük állati kevés mindezért 20 dollár. A duplája is az volna.

Meg volt az első spanyol vitám is Raidával. Még reggel kérdeztem nem tud-e egy angolul beszélő ügyvédet, mert szivesen faggatnám Kubáról. Azt mondta telefonál az egyetemre, aztán majd kiderül mit lehet. Mikor visszaértem mondta, hogy talált is valakit aki ráér holnap délután. Kérdeztem beszél-e angolul, mondta, hogy abban nem biztos. Itt jött a dolog vita része. Hangzásra, dinamikára olyan volt, mint valami dél amerikai szappanoperát nézni eredetiben.  Én mondtam, hogy nekem bizony angolul kéne a dolog. Mire ő replikázott, hogy mi is megértjük egymást spanyolul. Próbáltam érvelni, hogy az egy dolog, hogy itt activityzünk, de ha a kubai jogról szeretnék tanulni, az se lenne baj ha tényleg érteném mi történik... Ez az én olvasatom. Még az is lehet, hogy közben én a nehézgép iparról magyaráztam, ő meg nem értette, hogy hogy jön ez a méhek párzási szokásaihoz. A franc se tudja, nem tudok én spanyolul. De maga a vita az tetszett :D