Ez kicsuszott Kubarol

Rötgön ahogy megirtam az előző bejegyzést kikivánkozott belőlem valmi komorabb hangvételű, de nem akartam összekötni. Igérem rövid leszek, elvégre mennék a városba.
Leesett mi a baj ezzel az egész országgal. Én vagyok a 100-ból 1 aki tényleg kiváncsi az igazi Kubára és még én is azon gondolkodom, hogy kéne inkább egy tiszta szoba. Valójában Kuba csak azt adja nekünk amit kérünk tőle. Nem vagyunk mi kiváncsiak az igazságra. Kérjük magunknak azt az illuziót amit nekünk olcsón, nekik jó áron meg is kapunk. Isszuk a 3 dolláros koktélt és azt mondjuk jó hely ez a Kuba.
Az igazi Kubát baromi nehéz észrevenni. Pár napja sikerült végre egy olyan városrészbe tévednem valahol ahol a szegényebb kubaiak élnek. A mumbai nyomornegyed környékét idézte. Annyi különbséggel, hogy a gyerekek boldogan játszottak az utcákon, az egész környéken béke és nyugalom honolt eltekintve attól a fura alaktól aki fürkésző tekintettel járja utcáit. Ellentmondásos érzelmek kavarogtak bennem. Ezt kerested, most örülsz? Hát igen is, meg nem is. A nyomort látni sosem jó. Most legalább már teljes a kép. Az a szomorú az egészben, hogy ezek az emberek azok akiknek igazán szüksége lenne a segitségre. Ők azok akik semmit nem kapnak belőle. Kedvesek, óvatosak és büszkék. A turistás részen nem szégyellnek átverni és lehúzni, pedig nekik 10x, 100x annyi van mint ezeknek az embereknek. Itt viszont az ember aki szó szerint a kukából eszik nem fogadja el a pénzt amit adni akarok neki.
Szomorúan ballagok vissza a város felkapottabb részébe. Nem tudom mi a megoldás. Leülök a téren összeszedni a gondolataimat és közben nézem ahogy a turistákon jól kereső helyiek számolatlanul isszák a 3 decis söröket 300 forintjával.
Kuba tényleg egy szegény ország, ahol választhatsz, hogy az államnak, vagy a szélhámosoknak adod a pénzed. Nagy kár, hogy pont azoknak nehez adni akiknek igazán szüksége volna rá!