Remember, this is Cuba

A reggeli buszhoz lusta voltam felkelni. Különben is, annyira jó volt a tegnapi vacsora, hogy vissza akartam menni megnézni a reggelijüket is. Nem csalódtam. Mivel az esti busz csak 18:30-kor indul Santiagoba, egész sok időm volt lófrálni még egyet a városban. Üldögéltem a parkban, néztem az embereket, neteztem... Még a buszállomásra is elmentem megkérdezni, biztos jól tudom-e a dolgokat. Megnyugtatott a fazon, jöjjek vissza 6:00-6:10 körül és minden rendben lesz.
5kor biztos ami biztos beültem még egyszer kedvenc kajáldámba, ezúttal az előételként feltűntetett ráksalátát kértem. Nem csalódtam! Volt még időm, gyalog mentem hát a buszállomásra. Meglepő módon tényleg odaértem 6:10re. Kérdeztem az embert, hogy mi a szitu, mondta, hogy ne ugráljak, lesz busz, csak később olyan negyed 8 - fél 8 körül. "Remember, this is Cuba" - monda. Megvettem a jegyet, otthagytam a táskám és elmentem nézelődni még kicsit. Találtam a városnak egy érdekes részét ahol még nem jártam. Tele volt dominóasztalokkal, sportpályákkal, meg kültéri konditeremmel. Néztem a srácokat ahogy kosaraznak. Olyan volt mint a Fülöp Szigeteken, elképesztő hogy tudnak igy ugrálni mezitláb a betonon! Olyan 8 percnyire lehettem a buszállomástól, hétkor elindultam vissza.
Még odafele menet pont azon gondolkodtam, hogy miért angolosan Peter-nek szoktam bemutatkozni, ennyi erővel mondthatnék Pedrót is, az se kevésbé Péter. Most már tudom! Egész jellegzetesen ejtik: Pitö. Hallom is ahogy békésen sétálok az utcán, hogy valaki ordibál két sarokkal odébbról Pitö, Pitö! Kubait még csak gyereket láttam futni. Ez a kedves dagi ficko meg ott fut és ordibál nekem. Értek én a szóból, meg néhány dolgot szavak nélkül is. Nekiiramodtam hát én is. Látom is, hogy a busz már áll ki a pályaudvarról. Megállitották, bedobták a cuccom és már indultunk is. Szerencsére alakul a spanyolom: Lo siento!